Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

A Csemadok 65. évfordulójára emlékeztek Pozsonyban

A  Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya 2014. március 31-én műsorral egybekötött ünnepi ülést tartott a Szövetség 65. évfordulója alkalmából. A keretműsorban a Pozsonypüspöki Alapiskola és Óvoda, valamint a Duna-utcai Alapiskola és Gimnázium diákjai szerepeltek. A keretműsor másik részében a Csemadok Pozsonyújvárosi Alapszervezete, azaz a Szőttes Kamara Táncegyüttes mutatott be legújabb műsorából. Az ünnepi ülésre elfogadták a...
Bővebben

Vendégségben Magyarországon – a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója – felhívás

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Hungarofest Nonprofit Kft. közös szervezésében 2014. augusztus 14-21. között kerül megrendezésre a Vendégségben Magyarországon – a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója. A rendezvény különlegessége, hogy nem kizárólag a Kárpát-medencében élő magyar nemzetiségű fiatalokra épít, hanem mintegy 20 országból, köztük tengeren-túli országokból érkeznek az elsősorban középiskolás korú résztvevők, akik elsősorban...
Bővebben

Irodalmi délután

A Csemadok Szenci Alapszervezete 2014. március 30-án, 17 órai kezdettel Irodalmi délutánt szervez a Városi Könyvtárban. Közreműködik: Bárdos Ágnes Vendégek: Balázs F. Attila író, költő – Fellinger Károly költő

Hodosban is zúgott március

  Hodosban március 16-án vasárnap tartották a március 15-ei megemlékezést. Az ünnepi műsor a ’48-as események ismertetésével kezdődött, majd Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója mondott ünnepi beszédet. Felolvasta a Szlovákiai magyar 12 pontot is, melyet hatalmas ováció fogadott. Utána a helyi alapiskolások ünnepi műsora következett, majd Patócs Lajos bácsi vezetésével a citerazenekar...
Bővebben

Gyurcsó István halálának 30. évfordulójára

A hangfelvétel 1958 novemberében készült Berzétekőrösön. (Forrás: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet archívuma.) Gyurcsó István: A berzétei ég alatt Szent a béke. Békére leltem én egy berzétei csendes udvaron, hol nem zavart lárma, tülekedés, s egy hétig volt e ház az otthonom. A világ bozótos sűrűjében napos tisztás e hét, pihentető, s a fűszeres jó szó,...
Bővebben

A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programjáról

Több mint 3000 középiskolás utazhat március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programja keretében 92 magyarországi középiskola pályázott sikerrel Kárpát-medencei utazási támogatásért. A Diákutaztatási Program keretében több mint 3000 magyarországi középiskolás diák utazhat március 15-én valamely határon túli magyar településre és ünnepelhet közösen ott élő diáktársaival. Az utazó iskolák közül...
Bővebben

Országos bábos képzés, 2014 – felhívás

Improvizált bábok és improvizált bábszínház címen  2014. április 11-13-a közt (péntek-szombat-vasárnap) a báb- és színjátszócsoportok vezetőinek, a bábozással és színjátszással foglalkozóknak – Dunaszerdahelyen, a Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola épületében. A nem aktív csoportvezetők, érdeklődők jelentkezését is várjuk. A képzést Kecskés Marika bábszínész vezeti. Elektronikus jelentkezés: ITT!  
1734 találatok száma