57 találatok száma
Tisztelt gyülekezet Isten szent nevében (lakodalmi rigmus)
Részletek
Mikor a menyasszonyért indulnak
Tisztelt gyülekezet Isten szent nevében
Induljunk el minden csendes békességben.
Vőlegény urunknak keressük fel párját.
Az ő drága kincsét ékes menyasszonyát,
Szerezzünk ma nekik öröm boldogságunk.
Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot,
Isten szent nevében induljunk el innen,
Menjünk a mátkájáért a legnagyobb rendben.
Örüljön örvendjen ki felvirradt mára (lakodalmi rigmus)
Részletek
Menyecskével beköszöntő
Örüljön örvendjen ki felvirradt mára,
Mert mézes pálinka bőven lesz számára.
Kivált a menyasszony kacaghat,
Mert a nyugodalom szolgált nagy hasznára.
Látjátok más színe, más forma ruhája,
Nem úgy áll,mint tegnap semmi ily formája.
Piros mint a rózsa orcája, bokája,
Nagy változást csinált benne a mátkája.
Jelen vannak tehát az elváló percek (lakodalmi rigmus)
Részletek
Menyasszonyos
Jelen vannak tehát az elváló percek,
Melyek ezen háznál be is teljesedtek.
Indulj már díszsereg, köszönd meg a szállást,
Magyar emberségből teljes bő ellátást.
Kikérem mostan mindenki figyelmét (lakodalmi rigmus)
Részletek
Menyasszony kikérő
Kikérem mostan mindenki figyelmét
Addig át sem a háznak küszöbjét
De miért jöttem én mígezt elbeszélni
Beljebb megyek hogyha engedelem lészen.
Szerencsés jó napot őszintén óhajtok
Én egy szép nász seregnek a követe vagyok.
Bátor vagyok ezen ház urához szólni
Itt van-e a násznagy azt megtudakozni.
Az én jó barátom ezelőtt pár héttel,
Mint szárnya kelt madár repült szerte széjjel.
Repült, hogy magának egy társat szerezzen,
Akivel az élet tengerén evezzen.
Éj a jó Istennek bölcs vezérlő keze,
Őtet eme szerény hajlékba vezette.
Itt látott ő egy szép rózsát virítani,
Remélem, hogy le is fogja szakasztani.
És az a szép rózsa e hajlékba levő.
Hajlandó leányzó ki azt volt igérő,
Hogyha jó Isten kedves életünknek,
Kevés idő múlva egymásé is lesznek.
A kitűzött idő íme már eljött,
Jó barátom engem mostan azért küldött,
Hogy valósult-e már az a tett ígérte
Vagy választottja már másnak nem adott kezet,
Nincsen-e valami ellenkező dolog.
Üdvöz légy menyasszony nők között legboldogabb (lakodalmi rigmus)
Részletek
Menyasszny meghívó
Üdvöz légy menyasszony nők között legboldogabb
Ki hű vőlegényt oly lángolón óhajtja.
Alig is várja, hogy a házasság lánca
Őt kegyedet összekösse valahára.
Üdvözletet küldje jegyes számára
Hogy hajlékához jönne holnap avagy mára.
Szobája pádimentomát nincs ki felsurulna
A nadrágja is poros, le kellene seperni.
Csak ezen dolgokat akarja rábízni.
Ha ezt ma vagy holnap, meg nem teszi
Egy éjjel nem fog vele hálni.
Én pedig prédikálásomért
Egy pohár bort talán mégis érdemelnék.
Annyit járok ide, hogy már ki is vernek (lakodalmi rigmus)
Részletek
Második szállás kérése
Annyit járok ide, hogy már ki is vernek,
De nem bánom csak még most beeresszenek,
Most nem magam jövök, jön minden vendégem,
Seregem közt itt jön kedves vőlegényem,
Hát ti engedtek-e helyet e seregnek
Kedves keblen az én vőlegényemnek.
Itt a jó tál étel, az áldott káposzta (lakodalmi rigmus)
Részletek
Káposztatálalás
Itt a jó tál étel, az áldott káposzta,
Eztet országunkba káp nevű úr hozta,
Szakácsné asszonyunk hússal megtoldotta
Gondolom vagy tízszer, nemcsak egyszer sózta.
Paradicsom kertből éppen most érkeztem (lakodalmi rigmus)
Részletek
Káposztához
Paradicsom kertből éppen most érkeztem
Mely gyönyörű kertnek gyümölcséből ettem.
De mivelhogy ottan soká kertészkedtem,
Szép fejes káposztát bőven termesztettem.
Azért nem dícsértem, dícsérje meg magát,
Mert belevágattam féloldal szalonnát.
Tizenkét disznónak elejét, hátulját,
Keresse meg benne kiki fülét, farkát.
Jó káposztát hozok ez nekem is tetszik,
Mellyel sok éh gyomor tudom hogy megtellik.
Ezt a szép lányok is ugyancsak szeretik,
A barátok bögyiben olajjal is eszik.
Virágágyon e ház minden családjával (lakodalmi rigmus)
Részletek
Hívogató vasárnap
Virágágyon e ház minden családjával
És béke szeretet Isten áldásával.
Öntse rájok az egeknek atyja,
Szálljon rájok az ég megáldó harmatja.
Én kegyelmetekhez most avégre jöttem,
Egy pár szóból mondom mi a szövetségem.
Én egy atyám fiának vagyok követe,
Úgy mint tisztesség,
Hogy a jövő szerda kelő reggelére
Víg szemmel nézhessen sok szép vendégére.
Aki meg tiszteli legényünknek házát.
Kívánom reája az Isten áldását.
Általam tiszteli meg kegyelmeteket (lakodalmi rigmus)
Részletek
Hívogatás vasárnapra
Általam tiszteli meg kegyelmeteket
Hallgassák meg tehát röviden beszédemet.
Uram küldött el engemet,
Fia lakodalma magától ne legyen,
Víg szemmel nézhessen sok szép vendégére.
57 találatok száma