„Amikor az Úr Jézus világra született, először mi hozzánk hasonló gyermek lett, mint mennyei mester tanított sok jóra, itt az ostya színében testét nekünk adta. Hogy Jézus született, ilyen ajándékokat hordtak a pásztorok: sajtot, báránykát. Mi is abból a célból hoztuk a hófehér ostyákat.” – így szól az ostyahordáshoz kapcsolódó kántálás, mely tulajdonképpen a beköszöntője a középkori eredetű felvidéki népszokásnak. Bálint Sándor a szokásban a középkori eulógia csökevényes maradványát látja. Ez azt a megszentelt kenyeret jelentette, amelyet a mise alatt azok vettek magukhoz, akik nem áldoztak. Ebből alakult ki az a szokás, hogy a pap karácsony böjtjén híveinek látogatása során a megszentelt kenyeret, ill. ostyát azok házába is elvitte, s ezért pénzt, ajándékot kapott. Erre utal a dobsinai (Gömör m.) lelkész 1622-ben kelt javadalmi jegyzőkönyve, amely szerint: „a pápistakorban szokás volt, hogy a r. k. plébános karácsonykor (in vigiliis nativitatis Christi) feszülettel áldozva járt körül, mi bálványimádás lévén, jámbor elődeink e helyett azt hozták be, hogy az ev. lelkész poharat (kelyhet) küld körül és így gyűjt magának egy forintot és egy-két garast”. Arról, hogy a hostatio, azaz ostyahordás a lelkész feladatai közé tartozott, még egy 18. sz.-i feljegyzés is megemlékezik. Az ostyahordás az egyházi iskolák térhódításakor vált a tanító feladatává. .A tanító, kántortanító által küldött, otthon sütött ostyát fehér kendővel letakart tányéron, leginkább december 23-án vitték el a családoknak a falubeli gyerekek, akik az ének után adták át az ajándékot. Annyi „plusz három” ostyát, ahány családtag volt: a „ráadásból” egyet a karácsonyfára tettek, egyet a mestergerendára, hogy háziakkal maradjon a karácsony békességére, illetve egyet pótlólag az esetleg eltört ostya helyett. Cserébe a tanítónak élelmiszereket küldtek, a gyerekeknek meg pénzt, finomságot adtak.
Az ostya fontos része volt a karácsonyi vacsorának és a böjti ebédnek, hiszen a családi békét is elhozta az asztalokra. Az ostyából az ünnepi vacsora előtt a család minden egyes tagja kapott egyet, s még az étkezés előtt bocsánatot kértek egymástól az egymás ellen elkövetett vétkeikért. A megbocsátás jele, hogy akitől bocsánatot kértek, az egy darabkát letör a bocsánatkérő ostyájából. A sort az apa kezdte meg mint a család feje, őt a felesége követte meg, majd viszont. A gyerekekkel hasonlóan cselekedtek, még az apa és az anya is bocsánatot kért gyermekeiktől, nem csak a gyermekek szüleiktől, nagyszüleiktől.
Egy-egy darabot a család minden tagja a karácsonyi morzsához is tett belőle. Még az állatoknak is sütöttek ostyát, abba petrezselyemlevelet is tettek.
Az ostya egyébként nem mindig volt fehér. A búzából ostyasütővasakkal készítettbe kellett egy kis cukor, amitől sárgás színt kapott. De színezték is: ha lila, az Krisztus szenvedésére emlékeztetett, ha piros, akkor Krisztus vérére, s ha fehéren hagyják, akkor pedig Szűz Mária tisztaságára.
forrás: netfolk.blog.hu, Magyar Kurír,Néprajzi Lexikon; fotó: tudasbazis.sulinet.hu
