166 találatok száma
– Dobos László nyolcvan éves
Részletek
Ma nyolcvan éves Dobos László, a Csemadok egykori országos elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke. Isten éltesse.
Regionális rendezvény – II. Őszi Találkozó
Részletek
A 14 órakor kezdődő fesztiválon fellép az ipolykeszi Aranyeső Hagyományőrző Csoport, az inámi Kéknefelejcs Asszonykórus, a szécsénkei Rózsaszirom Éneklőcsoport, az ipolyhídvégi Napraforgó Citerazenekar, az ipolysági Musics Aurea, a farnadi Rozmaring Asszonykórus, a lekéri Napsugár Tánccsoport, Lekéri Hagyományőrző Csoport. és a palásti Búzavirág Folklórcsoport.
Regionális rendezvény – Bihari Kör családi délutánja
Részletek
2010. október 30-án, szombaton 17.00 órakor a Csemadok Házban, Dunaszerdahelyen. A programban: népi gyermekjátékok, kézműves foglalkozás, aprók tánca.
– Elhunyt Szőke József
Részletek
Szőke József 1928. szeptember 16-én született a Nyitra melletti Nagykéren. Szövetségünknek, a Csemadoknak 1969-70 között vezető titkára, 1970-72 között a Hét szerkesztője, 1972-1990 között központi levéltárosa és könyvtárosa volt. Kívánsága szerint Vajkán a köztemetőben helyezik örök nyugalomra 2010. október 28-án, csütörtökön 15 órakor.
Zenés színpadok országos fesztiválja – Felhívás, jelentkezés
Részletek
A fesztivál célja a rockoperák és musicalek népszerűsítése, amelyre 2010. december 3-4-e között sor Érsekújvárban.
– Elhunyt Jurenka Béla
Részletek
Jurenka BéLa 1970-1985 között volt a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának titkára. A Ligetfalui temetőben 2010. október 19-én 15.00 órakor helyezték örök nyugalomra. Emlékét megőrizzük.
Szakmai képzések, táborok – Országos bábos képzés
Részletek
A hagyományos őszi képzésre, dramaturgiai témában, 2010. november 19-21-e közt kerül sor Dunaszerdahelyen.
Kazinczy Anyanyelvi Napok – Program
Részletek
2010. október 27-28-án, Kassán
– Petíció a szabad anyanyelvhasználatért Szlovákiában
Részletek
Az űrlap letöltése.
Egyéb – Bánk bán
Részletek
Opera a Komáromi Teátrum előadása
166 találatok száma