Huba és Tünde
Megjegyzés:
A gyűjtés helye: Hont vm., a település meghatározása nélkül.
Eredeti forrás: Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye. (Szerk. KÁLMÁNY Lajos). Magyar Népköltési Gyűjtemény. XIII. Budapest, 1914. 286–291.
Típusszáma: AaTh 403A variánsa
Valószínűleg ponyvairodalomból megismert történet.
E mondát melyet én a Dunába ömlő Ipoly partjáról bírok, hasonlón csakhogy bővebben kidolgozva, s eltérő néhány vonással, találom közölve szerémi mondakint a regélőben 835. 40. sz.: »…vígan énekelt a Duna partján esténkint Javor a szerencsés fiatal halászlegény, ha hállóit a szokott dús fogásra kiveté; de egy időtől őt is mint társait a szerencse cserben hagyta volt, s ínsége szomorú panaszos dalokra fakasztá; egy este midőn hosszú várás után ismét mitsem foghatott, dala még búsabb volt, mire ladikja előtt egy bájos leány bukott fel a habokból, ijedten fordúlt el tőle Javor, de a leány nyájasan kérdi tőle: miért oly szomorú dala? Én a Duna királynőjének leánya vagyok, régen hallgatom bájos éneked, mely nékem sok szerzett, régen vágytalak látni, szomorú hangod fájt, többé meg nem állhattam, s búd okát akartam megtudni. A halász elpanaszolja sorsát, hogy mitsem kereshet, mire a tündér varázsvesszejéveli érintésére dús fogást tesz. Azóta újra vig dalokat énekel, mert ő ismét a legboldogabb legény a faluban, de a tündér sem akart többé megválni tőle, esténkint fölszállt hozzá a habokból, végre azt sem elégli, vele akar lenni a föld felett; a tündér királyné sok kérésére elbocsátja leányát, de bűvétől megfosztja. A varázs azonnal múlik, Javor hiában veti ki hállóját, nyomor és ínségben sínlődik tündér nejével, miglen ez őt is magával ragadja a Dunába.
A regében egyrészt a classicus képzet is jelentkezik a syrenek, mint a többi hitregék víztündérei (l. GRIMM 460) bájos elragadó énekéről, mellyel a hallandókat magukhoz ragadják, csak hogy itt megfordítva a víztündért bájolja el a halandó éneke.
Hibát talált?
Üzenőfal