Rancsó Sarolta

–
Középfokú
2001.09.17, Komárno
Eötvös Loránd Tudományegyetem közösségszervező szakának hallgatója
Értéktár Műhely – helytörténet
Életrajz:
2001-ben születtem Komáromban. Eddigi tanulmányaimat a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában és a komáromi Selye János Gimnáziumban végeztem el. Jelenleg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem közösségszervező szakán vagyok elsőéves hallgató. Rendszeres résztvevője és sikeres szereplője voltam a Kincskeresők – regionális értékeket kutató diákok országos, valamit a Tudományos Diákkörök Felvidéki Konferenciájának. Édesanyám hatására kezdtem el én is foglalkozni Hetény helytörténetével, értékeivel. Többek között kutattam a község népviseletét, levelezéseket, valamint többedmagammal foglalkoztam a hetényi leventék sorsával is. Munkáim helytörténeti „füzet-sorozat” formájában nyomtatásban is megjelentek. Környezetünk múltjának megismerését és megértését fontosnak tartom, hogy elődeink életéből tanulni tudjunk.
Kiadványok, publikációk
Tagság
Díjak
1. A hetényi népviselet a 20. században, 2017, Helytörténeti album 4, kiadvány a Villa Heten PT gondozásában, a kutatás vezetője
2. Színház az egész Hetény, 2015, Helytörténeti album 3, kiadvány a Villa Heten PT gondozásában, a kutatás vezetője
3. Hetényi kálvária, 2014, Helytörténeti album 2, kiadvány a Villa Heten PT gondozásában, a kutatás vezetője
4. Helytörténeti album Hetény – Album regionálnej histórie obce Chotín, , Vyd. Občianske združenie Villa Heten, 2012
Villa Heten PT tagja
Hibát talált?
Üzenőfal