A bárólány és a juhászlegény (Arra alá az endrődi határba)
Arra alá az endrődi határba,
Öreg nyárfa kivirágzott magába,
Öreg nyárfa kivirágzott magába,
Juhász lëgény furujázik alatta.
Éjfél után kettőt ütött az óra,
De még mindig szépen szól a furuja.
Furujaszó felhangzik a kastéjba,
Kinyílik a hálószoba ablaka.
Kinyílik a hálószoba ablaka,
Kökényszëmű bárólány néz ki rajta.
Szép Mariska juhásznénak nëm való,
Gyënge lábát fölböködi a tarló.
Szendrő báró ha fëlül a lovára,
Végig vágtat az endrődi határba.
Megkérdëzi legöregëbb juhászát,
Nem-ë látta Szendrő báró lejányát.
– Nëm láttam én báró uram, ha mondom,
Két hét óta, juhászlegényt së láttam.
Véle mënt el a nagyságos kisasszony,
Két hét óta egyikőkët së látom.
Szendrő báró hintót küld a lányáér,
Kilenc csëndőrt meg a juhász legényér.
Elől jön a kis Mariska hintóba,
Utána a juhász legény békjóba.
Arra alá azt a nagy fát faragják,
Amejre a juhász legényt akasszák.
Fújja a szél gyolcsingének bő ujját,
Más öleli juhász legény babáját.
Szép Endrődön végigmënni nëm merëk,
Mind azt mondják, feketë gyászt viselëk.
Fekëtë gyász, de fehér a zsebkëndőm,
Juhász legény volt az első szeretőm.
