2011 júniusában újabb tanulságos gyakorlati tapasztalatokat szereztem a népzenegyűjtés területén. A lehetőséget annak köszönhetem, hogy a Csemadok Művelődési Intézete több éve szakmai kapcsolatot ápol a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaival. Németh István, a ZTI Népzenei Archívumának műszaki munkatársa, a CSMI Népzenei Adattárához irányította Halmos Istvánt, aki Pozsony környéki cigányzenészeket keresett népzenegyűjtő körútja előkészítésekor.
A népzenegyűjtés gyakorlatában a kutatók mindig is igénybe vették a helyi szervezetek és munkatársaik segítségét az adatközlő énekesek és zenészek megtalálásában. A Zenetudományi Intézet munkatársaival, a korábbi években közösen végezett népzenei gyűjtések alkalmai megalapozták azt a kérést, hogy a Dunaszerdahelyre érkező népzenekutatók munkáját a CSMI munkatársai készítsék elő és segítsék a terepen. Ez az együttműködés a hazai Népzenei Adattár gyűjteményének gyarapodását is jelentette, hiszen a gyűjtések másolata oda is bekerült.
Halmos István zenefolklorista, muzeológus, az MTA Népzenekutató Csoportjának, illetve Zenetudományi Intézetének főmunkatársa kutatói tevékenysége során nemcsak más népek primitív zenéjével, de a magyar parasztság táncai alá húzott cigányzenével is foglalkozott. Vas megye tánc- és zenei hagyományainak feltárásakor találkozott olyan cigányzenészekkel, akiknek rokoni szálai egészen Pozsonyig nyúltak. Rábukkant egy olyan halottkísérő dallamra, amelyet nagy valószínűséggel a Pozsony környéki cigánymuzsikusok is zenéltek elsősorban a cigánytemetéseken. A több szólamú darabot itt Nyugat-Szlovákiában egyelőre nem sikerült felgyűjteni, de a létezésére utaló adatok előkerültek a gyűjtés során.
Az idei júniusi tájékozódó terepmunka alkalmával a gyűjtők – Németh István, Halmos István és Huszár Ágnes – a cigányzenészek zenélési alkalmairól, a muzsikálás elsajátításának módjáról, a szakma történetéről, a hangszerekről, a zenekarok összetételéről és az általuk muzsikált hangszeres darabokról faggatták az idősebb dunaszerdahelyi, somorjai, diószegi, nagymagyari és pozsonyi cigányzenészeket.
A nagy tudású, erős belső tartású, ám szerény kutató, Halmos István ugyanolyan érdeklődéssel fordult a jómódú, sikeres, tanult cigányzenészek és a „cigánysoron”, szegényebb körülmények között élő falusi roma muzsikusok felé, hisz elsősorban a téma, a dallamok érdekelték őt. A kutató szakmai hozzáállása példát nyújthatna számos szakembernek, nem csupán a népzenekutatók körében.
Huszár Ágnes
