Vászonteregetés és változatai
PARTÉKÁZNYI
A játékosok kijelölnek maguk közül egy „asszonyt“, egy „vevőt“ és egy „lánykát“. Ez utóbbi egyelőre félrevonul. A többiek – mindegyik egy-egy portéka, szövet vagy ruha – leguggolnak. Ezután megjelenik a vevő, kopogtat, köszön, majd megkérdezi az asszonytól:
– Kaphatnék valami szép anyagot?
– Tessék válosztannyi – mutat az asszony a portékákra -, csak ne nyúljon hozzájuk!
A vevő sorra szemléli a portékákat, s az egyikhez hozzányúl. Az asszony ezt észreveszi, s felháborodását jajgatva teszi szóvá:
– Jaj, jaj, nem megmondtam, hogy nem szabad hozzányúnyi!
Erre a vevő így szól:
– Tíz métert kérek belõlle.
Néha egészen magas számokat mondanak, például 30, 100 vagy 200 métert is. Ilyenkor az elárusító asszony a métereket nem egyenként olvassa le, hanem egy-egy fogással 10, 20 vagy több métert is kimér. Ha például 200 métert kérnek, így számolhat: 10, 20, 30 … 100,
200 méter. Az anyag kimérése után a vevő megkérdezi:
– Mit fizetek?
A méterekhez hasonlóan a fizetendő pénzösszeget is gyakran nagy számokban fejezik ki. Például:
– Ötmillió koronát.
Ezután a vevő valamilyen ürüggyel kiküldi az asszonyt a „bótbú“, például:
– Asszonyság, maga nem is tudja, hogy a autó elütötte a lányát?!
Erre az asszony jajveszékelve elrohan, a vevő pedig a számára legkedvesebb portékával megszökik.
Nemsokára újra megjelenik a vevő. Az asszony gyanúsan nézegeti, majd bosszúsan megkérdezi:
– Nem maga lopta el a anyagomot?
A vevő kissé megdöbben, mire az asszony botot ragad, és kergetni kezdi a boltban körbe. Egy két kör után megállnak, s a vevő kifulladva szól:
– Nem is igaz.
Ezután a vevő ismét valamilyen ürügyet talál, hogy egyedül maradhasson, s egy további portékát tulajdoníthasson el. Például:
– Asszonyság, nem érzi, leégett a rántás!
Ezek a jelenetek addig ismétlődnek, míg a vevő minden egyes portékát el nem lop. Az utolsó lopás után a portékák a bolt közelében – az asszony által nem látható helyen – körülfogják, elrejtik a vevőt.
Rövidebb keresgélés után megjelenik az asszony a lányával, megállanak a portékák előtt, és megkérdezik:
– Hun a anyátok?
– Ement.
– Hová?
– Bótba.
– Hány kilométer ide a bót?
– Ötezer (v. több v. kevesebb) – felelik azok, s igyekeznek úgy állni, hogy az asszony ne vegye észre a vevőt. Az asszony azonban, mintha gyanút fogna, megkérdezi:
– És ott mi van a?
– Kokas (v. más állat) – felelik azok egyszerre, amint már azt előre megbeszélték maguk között.
– Kukuríkújon – kéri az asszony, hogy bizonyságot szerezzen.
A kakas kukorékolását hallva az asszony és a lánya elindulnak visszafelé a „bótba“. Közben lépésenként számolják a „kilométereket“, például:
– Egy kilométer, tíz kilométer, száz kilométer, ezer kilométer, kétezer kilométer … ötezer kilométer.
Ezalatt a vevő és a portékák keresnek maguknak egy újabb rejtekhelyet. Az asszony és a lánya újra rájuk talál, újra elhangzik a párbeszéd, persze most már más hely- és állatmegnevezéssel, illetve kilométerszámmal. Néhány ismétlés után az asszony rájön a turpisságra:
– Anyátok nem is vót Galántán (v. más), hazudtok!
Aztán megkérdezi:
– Mér vagytok összebújva?
– Mer fázunk… – felelik azok, de az asszony már nem hisz nekik, lánya segítségével igyekszik széthúzni a kört, hogy a tolvaj vevőt elcsíphesse. Ha ez sikerül nekik, a vevőt gyöngéden elverik, majd választanak új asszonyt, lányt és vevőt, s a játék kezdődik elölről.
Vezekény, 1967, 1969 / Klimek Edit (12), Takács Károly (14), Zavarcsík Katalin (14)
VÁLTOZATOK:
FOTELOK
A játékban részt vevő gyerekek száma tetszés szerinti.
Kijelölnek maguk közül egy „üzletest“ és egy vagy több „vevőt“, a többiek – a „fotelok“ – sorba guggolva várnak a vevőre. Mielőtt a vevő megjönne, az üzletes minden fotel fülébe súg valamit, hogy melyikük miképpen viselkedjen a vevővel szemben. Például: ha beleül, akkor ugorjon el előle, vagy tegye szét a lábát, csípje meg stb. Ezután már jöhet a vevő. Köszön és megkérdezi:
– Adjon isten jó napot! Vannak szép foteljai?
– Igen, vannak. Tessék, próbálja ki őket – mondja az üzletes.
A vevő sorra kipróbálja mindet. A fotelok a kapott utasítások szerint cselekednek. Amelyik fotel megtetszik a vevőnek, arról kijelenti:
– Ez jó lesz, ezt megveszem.
Minthogy azonban fizetni nem tud, valami ürügyet talál, amivel az üzletest a képzelt üzlethelyiségből legalább néhány pillanatra távozásra bírja. Például:
– Asszonyka, hozzon vizet, nagyon szomjas vagyok!
Az üzletes kimegy, a vevő pedig ezalatt elviszi a kiválasztott fotelt, illetve fotelokat. Mire az asszony visszajön, a vevőnek már hűlt helye.
Az üzletes mérgelődik, s megszidja a fotelokat, hogy miért engedték ellopni a társukat. Utána ismét mindegyiknek megsúgja, hogy mit csináljanak, ha újabb vevő talál jönni.
Az újabb vevő nem sokáig várat magára. Ugyanaz, aki az előbb itt járt, de most sántának tetteti magát, nehogy az üzletes felismerje.
– Jó napot kívánok! Vannak szép foteljai ? – érdeklődik a vevő kissé változtatott hangon.
– Vannak. De nem maga vitte el az előbb a foteljaimot? – kérdi a vevő arcát gyanakodva fürkésző üzletes.
– Nem, az a másik görbe orú lopta el.
– Nem maga volt az véletlenű ?
– Nem.
– Akar vennyi ?
– Akarok.
– Akkor próbáljo ki őket.
A vevő mindegyiket kipróbálja, s amelyiket jónak találja, arról kijelenti:
– Ez jó lesz. Ez is jó lesz.
Aztán valamilyen ürügyet találva odaszól az üzletesnek:
– Nízze csak, kifutott a teje, fusson hama!
Amíg az üzletes kint van, addig a kiválasztott fotelokkal a vevő másodszor is megszökik.
Nemsokára harmadszor is megjelenik, ugyanúgy sántítva, mint az előbb. Szépen beköszön, de az üzletes felismeri. Megkérdezi tőle:
– Mér vitte el a foteljaimot ?
– Én nem vittem el! – védekezik a vevő, de már hiába, mert az üzletes kikergeti.
A játék további menete nem más, mint az eddigiek ismétlése. Több vevő esetén a játék élénkebb, mert az üzletes nem mindig ismeri fel a vevőben egy-egy bizonyos fotel eltulajdonítóját.
Tallós, 1967, 1969 / Ágh Kornélia (13), Paulik Éva (15)
SZÉKEK
A szabadban játsszák, többnyire lányok. Kijelölnek maguk közül egy „zsidót“ és egy „üzletest“. A többiek leguggolnak, ők a „székek.Nemsokára megjelenik a zsidó, sántítva jön, undorral
mondja:
– Fuj, de büdös a házatok!
Az üzletes megsértődik, elkergeti őt:
– Nem mész innen, többet ide be ne tedd a lábod!
A zsidó elmegy, majd néhányszor még hasonló módon megjelenik, de az üzletes mindig elkergeti. Harmadszorra vagy negyedszerre azonban már udvariasan köszön:
– Jó napot kívánok!
– Jó napot! – fogadja az üzletes, aztán megkérdezi:
– Hogy hívják ?
– Marcipán (v. Igrific v. más).
– Hol lakik?
– Ürgelukba.
– Hány éves?
– Háromezerötszáz (v. más).
– Jaj, de öreg! – csapja össze a kezét az üzletes, aztán a tárgyra tér:
– Mit parancsol ?
– Először is egy széket, szeretnék leülni, nagyon fáradt vagyok.
Az üzletes enyhén előrehajol, összekulcsolja ujjait, tenyerét kimerevíti, s készen is van a „szék“. Amikor a zsidó ráül, az üzletes jól megcsípi a fenekét. Erre a zsidó felugrik a székről, s hátsó felét fájdalmasan simogatva mérgelődik:
– Jaj, de nagy karmai vannak ennek a széknek!
Az üzletes készen áll a tanáccsal:
– Akkor válasszon egy új széket.
– Ezek nem csípnek ?
– Most hozták a gyárból, nem próbáltam ki.
A zsidó odamegy a székekhez, kipróbálja őket. A székek különbözőféleképpen viselkednek: egyik szétcsúszik, másik megcsiklandozza, a harmadik megcibálja a haját, a negyedik ellöki magától stb.
– Ez nem jó… ez se jó… – mondja a zsidó minden széket kipróbálva.
– Nézze, én kipróbálom, nekem jók lesznek – dicsekedik az üzletes, és kipróbálja ő is a székeket, amelyek most tényleg rendesen viselkednek.
A zsidó csodálkozva nézi a székeket, aztán elköszön:
– Jaj, viszontlátásra!
Másnap a zsidó újra megjelenik, s a játék kezdődik elölről. Amikor azonban az üzletes megkérdezi tőle, hogy mit parancsol, a zsidó így felel:
– Milyen zsugori paraszt, még széket sem ad. Összerogyok, jaj!
Az üzletes csak ezután kínálja őt meg a kézből csinált székkel.
A zsidó most is kipróbálja a székeket. A székek újra megcsipkedik, meghúzkodják a haját stb. Egy szék azonban jónak mutatkozik, megsimogatja, ringatni kezdi. A zsidó hirtelen a fejéhez kap, mint akinek most jut eszébe valami, aztán így szól:
– Hűha, majdnem elfelejtettem, bagozik a kecskéje, menjen csak!
Az eladó kiszalad az üzletből, a zsidó pedig megszökik a jó székkel.
A visszatérő üzletes mérgelődve mondja:
– Hát elvitte az a kutyafajta!
Közben a zsidó otthon újra kipróbálja a széket, s dühösen tapasztalja, hogy a szék becsapta. Többször is megkísérel ráülni, de a szék mindig csinál valami bosszantót. Végül is a zsidó visszakergeti az üzletbe.
A játék további folytatása az eddig leírtak ismétlése.
Diószeg, 1970 / Balogh Olga (13)
RÁDIÓZNYI
A játékosok kijelölnek maguk közül egy „eladót“ (v. „elárusíttót“) és egy „vevőt“. Ez utóbbit a játék elején néhány percre félreküldik. A többiek sort alkotva leguggolnak egymás mellé,
ők a „rádiók“. Mihelyt elhelyezkedtek, máris jön a vevő. Illedelmesen kopog az odaképzelt „ajtón“, mire az eladó kiszól neki:
– Szabad.
– Jó napot kívánok! Van valami rádiója? – kérdi.
– Van – feleli az elárusító.
– Megnízhetem ?
– Meg, minnyá kipróbájuk – mondja szolgálatkészen az elárusító, és sorra minden rádiót alakító játékosnak megcsavarja a fülét, a rádió bekapcsolását utánozva. A rádiók erre énekelni ezdenek, általában valamilyen ismertebb népdalt vagy táncdalt. A vevő mindegyiket meghallgatja:
– Ez nem jó…
– Ez se jó…
– Ez se…
Miután az utolsót is meghallgatta, így szól:
– Ez se jó, majd elgyüvök legközelebb, akkor talán lesz!
Aztán elmegy, s pár pillanat múlva már jön is vissza, mintha egy újabb vevő volna. Sorra próbálják a rádiókat. Közben, hogy egyedül maradjon, valami ürügyet talál ki, például:
– Asszonyka, a lánykájo belefuladt a vízbe.
Az eladó a fejéhez kap, s jajgatva elfut. Ezalatt a vevő az egyik rádióval eltűnik. Az eladó – visszatérése után – bosszankodva veszi észre:
– Hűha, elvitte a rádiómat. Csak gyűjön vissza, majd adok én neki!
Csakhamar valóban megjelenik a vevő, de most sántának álcázza magát. Kopogtat, köszön, majd megkérdezi:
– Van rádiója ?
– Van. Nem lássa, már kettőt el is loptak – feleli ingerülten az elárusító, majd fürkésző tekintettel nézegetve megkérdezi tőle:
– Nem maga vót?
– Nem én vótam, nem lássa, hogy most gyüttem ki a szómábú, milyen szómás vagyok! – mondja tiltakozó sértődöttséggel a vevő, majd az előbbi esetekhez hasonlóan nemsokára további rádióval távozik.
Ha a vevő már minden rádiót ellopott, az eladó a vevő keresésére indul. A „bóttú“ nem messze megtalálja a rádiókat körbe vagy félkörbe állva, amint bújtatják a vevőt. Megkérdezi tőlük:
– Hol van a gazdátok?
– Elment a bótba – mondják azok.
Az elárusító megfordul, s elindul a bolt felé, mire a rádiók a vevővel együtt odább futnak. Nemsokára azonban az eladó újra rájuk talál, és megkérdezi:
– Hol van a gazdátok?
A rádiók ismét hazudnak valamit, de az elárusító már nem hisz nekik, közéjük furakodik, s ha sikerül elcsípnie a vevőt, kezével erős ütlegelést utánozva, elveri.
Tallós, 1967, 1968 / Ágh Kornélia (13), Hakszer Erzsébet (13)
Az előbbihez kapcsolódó változat: Amikor a „csámpás zsidó“ „bekapcsolja“ a rádiókat, azok megszólalnak. Az egyik énekel, a másik híreket mond, a harmadik áriázik, a negyedik meccset közvetít, stb.
Diószeg, 1970 / Horváth Mária (13)
TELEVÍZIÓK
Szereplői a „csámpás zsidó“, az „eladó“ és a „televíziók“. Az eladó külön-külön minden televíziót megpörget, majd hirtelen elenged. A megpörgetés úgy történik, hogy az eladó két kézzel jó erősen megfogja a soron levő televízió egyik kezét, és a játékost kiforgatja. Amilyen helyzetbe kerül a kiforgatott játékos – miután az eladó elengedte őt – olyan helyzetben marad.
Ezután megjelenik a csámpás zsidó, illedelmesen köszön:
– Jó napot kívánok!
– Jó napot!
– Televíziójuk van?
– Tessék, ott van.
A zsidó odamegy a televíziókhoz, sorra próbálgatja őket. A bekapcsolást megjátszva mindegyiknek megcsavarja a fülét, mire azok megszólalnak. Az egyik énekel, a másik táncol, a harmadik muzsikál, stb. Amelyik televízió rossz, az ráncigálni kezdi a zsidót, s ezt addig csinálja, míg a zsidó az eladóhoz nem fordul:
– Kapcsolja ki őt hamar!
Ha már minden televíziót kipróbált, a játék a „Székek“ című változatban leírt módon folytatódik.
Diószeg, 1970 / Jánoska Edit (12), Karika Anna (12)
SZOBROK
A gyerekek kijelölnek egy „gazdasszonyt“ és egy vagy több „vevőt“. A többiek a „szobrok“. A gazdasszony így szól hozzájuk :
– Szobraim, álljotok sorba!
A gyerekek sorba állnak, a gazdasszony pedig egy ügyes kézmozdulattal egyenként elperdíti őket a sorból. Az elperdítés után minden gyerek pillanatnyi testhelyzetét megtartva szoborrá merevedik.
Ezután a gazdasszony mindegyiküknek a fülébe súgja, hogy mit mondjanak, ha jön vevő. (Pl.: Rút vagy, mint a béka, Szép vagy, mint a királynő, stb.)
Jön a vevő és köszön:
– Adjon isten jó napot! Vannak szép szobrai ?
– Szebbnél szebbek – feleli a gazdasszony.
– Kipróbálhatom?
– Tessék – mondja a szobrokra mutatva a gazdasszony.
A vevő minden egyes szoborhoz odamegy, hátukon kis köröket ír az ujjával, mintha kulccsal felhúzná őket. A „főkúcsulás“ után – a gazdasszony parancsának megfelelően – a szobrok sorra megszólalnak:
– Csúnya vagy, csúnya vagy…
– Szép vagy, szép vagy…
– Rút vagy, mint a varangyos béka…
A vevő kiválasztja a legmegfelelőbb szobrot vagy szobrokat, majd hirtelen, hogy megfelelő helyzetet teremtsen magának a lopásra, így szól (pl.):
– Asszonyka, nízze csak, a fia beleesett a kútba!
A gazdasszony elrohan, közben a vevő a kiválasztott szoborral vagy szobrokkal elinal.
Ezután jön a sántikáló második, majd a harmadik vevő, több vevő esetében pedig rendszertelenül hol az egyik, hol a másik. Stb.
Tallós, 1969 / Koday Anna (15), Rémay Erzsébet (14)
VIRÁGOK
Fiúk, lányok együtt játsszák, tetszés szerinti számban.
Kijelölnek egy „eladót“ és egy „csámpás zsidót“, a többiek a „virágok“.
A virágok sorban egymás mellé guggolnak, s a sor előtt végighaladó eladónak bejelentik, hogy ki milyen virágnevet választott magának.
Pl.: tulipán, margaréta, szegfű, ibolya, rózsa stb. Amikor már mindenkinek van neve, megjelenik a csámpás zsidó. Sántítva jön, s elváltoztatott hangon, köpködve mondja:
– Fuj, de büdös a házad!
Az eladó dühösen elkergeti:
– Nem mész innen, többet ide be ne tedd a lábad!
Ez a jelenet még néhányszor megismétlődik. A „csámpás“ az utolsó ismétléskor is elváltoztatott hangon köszön:
– Jó napot kívánok!
– Jó napot! Hová valósi? – kérdezi az eladó.
– Pociklukba.
– Mi a neve?
– Csirimáré.
– Hány éves ?
– Kétszázötvenhat (v. más, általában nagy szám).
– Mit parancsol?
– Szeretnék egy virágot venni, de először leülnék, mert fáradt vagyok.
– Csámpásnak itt nincs helye leülni.
– No jó van – mondja a csámpás zsidó, s megkérdezi:
– Milyen virágai vannak? Rozmaring van?
– Nincs. Nézzen oda, ott repül! – mutatja egyik kezével az eladó, míg a másikkal egy követ dob a magasba.
– És fikusz? – érdeklődik tovább a csámpás.
– Száz éve nincs.
– Tulipán ?
– Az van – mondja az eladó, és megmutatja a csámpásnak a tulipánnak nevezett játékost. A csámpás jól megnézi a virágot, majd hirtelen valami ürügyet kitalálva kiküldi az eladót. Pl.:
– Milyen hosszú haja van ennek a virágnak. Hozzon ollót, majd lenyírom.
Az eladó magukra hagyja a csámpást és a virágokat. Több sem kell a zsidónak, aki csak erre a pillanatra várt, gyorsan megfogja a tulipánt, és eliszkol vele.
Amikor az eladó bejön, azonnal észreveszi, mi történt. Dühösen, fejcsóválva mondja:
– Azt a kutyapityuláját! Nem elvitte a virágomat!
Aztán végigballag a guggoló virágok előtt, s jobb tenyerével mindegyiket fejbe ütve a következő mondatot szótagolja:
– Mér en-ged-té-tek el-vin-ni a tu-li-pánt ?!
A játék folytatása tulajdonképpen az eddigiek ismétlése. A párbeszédek szinessége a játékosok leleményességétől, rögtönzőkészségétől függ. A játékosok tudatában a folytatás már „másnap“ történik. Újra megjelenik a csámpás zsidó, sántítva közelít, majd a „ház“ felé köpködve elváltoztatott hangon mondja:
– Fuj, de büdös ez a ház!
Az elárusító dühösen elkergeti:
– Nem mész innét, többet ide be ne tedd a lábad!
A csámpás gyorsan elkotródik, majd egyszer-kétszer még hasonló módon megpróbál visszajönni. Amikor utoljára jön, illedelmesen köszön:
– Jó napot kívánok!
– Jó napot! – mondja az eladó, majd gyanakodva végigméri és megkérdezi:
– Véletlenül tegnap nem maga vitte el a virágomot ?
– Nem én.
– Akkor ki vót?
– Az öregebb bátyám. Mit kérdezősködik annyit, adjon helyet, nagyon fáradt vagyok. Jaaaj! – nyögdécsel a csámpás.
– Ha nem maga vót, akkor üljön le! – mondja az eladó, miközben „székkel“ kínálja őt. Ez úgy történik, hogy az eladó ujjait egymásba kulcsolja, tenyerét kimerevíti, s kissé előrehajolva széket formál a kezéből. Amikor a vevő ráül, elengedi az ujjait, s a csámpás a földre esik. A földről feltápászkodva mondja:
– Jaj! Hogy magának milyen székjei vannak?!
Közben a virágok fintorgatják az arcukat, grimaszokat vágnak, integetnek a kezükkel. A csámpás szóvá is teszi:
– Milyen szemtelenek ezek a virágok, hogy integetnek az emberre.
De azér veszek egyet. Adjon egyet! Milyenek vannak?
– Ibolya, rózsa… – sorolja az eladó.
– Tulipán nincs?
– Tegnap elvitte a bátyája.
– És hóvirág, az sincs ?
– Ott röpül a… – mutatja egyik kezével az eladó, miközben másik kezével valami kavicsot, követ vagy fadarabkát dob a magasba.
A csámpás a kő után néz, majd sopánkodva mondja:
-Hü, maguk ilyen szegények? – Aztán tovább folytatja a kérdezősködést:
– Ibolya nincs ?
– Ott van a… – mutat az eladó az ibolya nevű játékosra.
A csámpás közelebb megy hozzá, nézegeti, majd így szól:
– Jaj, milyen nagy fülei vannak! – Aztán még hozzáteszi: – A bakkecske földöntötte a tejet. Ott a, menjen csak, nézze meg!
Amíg az eladó „kint“ jár, a csámpás zsidó megszökik az ibolyával is.
Az eladó visszajön, újra fejbe ütögeti a virágokat, s a játék a leírt módon elölről ismétlődik.
Diószeg, 1970 / Horváth Mária (13), Zsufay Márta (13)
