Sárlabdázás
Fiúk szokták játszani, eső utáni napokban, általában dombos helyen.
A gyerekek két egyenlő számú csapatra oszlanak. Az egyik csapat a domb egyik, a másik pedig a másik oldalán helyezkedik el. Kezében minden játékos botot tart. Hason fekszenek vagy térdelnek. Sárból gombóc nagyságú „labdákat“ gyúrnak, ezeket rászúrják botjuk végére:, majd előresuhintva „bombázzák“ egymást. A dobást általában térdelve vagy álló helyzetbe ugorva végzik. Ez utóbbi kockázattal jár, ugyanis ilyenkor az ellenfél látja őket, és esetleg célpontul szolgálhatnak. Akit találat ér, az kiesik a játékból. Ha a sárgolyó a levegőben szétesik, a szétröppenő részek találata érvénytelen. Előfordul, hogy a játékosok közül néhányan csalafinta módon kézzel dobnak. Ha ezt az ellenfél nem veszi észre, és a golyó talál, a találat érvényes. Persze a találatot a támadó csapatból valakinek látnia kell. Ha a játéknak nézői vannak, az ilyenfajta csalás lehetetlenné válik, ugyanis ebben az esetben ők a játék felügyelői.
Amelyik csapatnak sikerül a másikat felszámolnia, illetve amelyiknek a játék befejeztével több játékosa van, az a győztes.
Vágkirályfa, 1972 / Vadkerti Lajos (15)
