Kövecseznyi
Fiúk,lányok vegyesen is játsszák, általában a szabadban. A játékhoz öt darab „kőre“ (kavicsra) van szükség. A gyerekek leülnek a földre, s egyikük megkezdi a játékot. Menete a következő pontok szerint történik:
1. A játékos a kezébe veszi a kavicsokat, majd markát szétnyitva egy-két centiméter magasból a földre szórja. Ezután egyet felvesz belőlük, feldobja a magasba (20-25 centiméterre), s a földön fekvő kavicsok közül is gyorsan felkap egyet úgy, hogy még a visszaeső kavicsot is sikerüljön a levegőben elkapnia. Ha ez sikerült neki, az egyik kavicsot átteszi a bal kezébe, esetleg oldalra a földre helyezi. A leírt játékmozzanatot minden kaviccsal megismétli.
2. A játékos újra szétgurítja a kavicsokat, egyet fölemel közülük, és az előző pontban leírt módon elvégzi a dobást. A különbség csupán az, hogy most két-két kavicsot kell felkapnia, illetve félrehelyeznie.
3. A kavicsok szétgurítása után a játékos az első dobásfajtából megismétel egyet, egy kavicsot félretesz, majd mind a három kavicsot felkapja.
4. A játékosnak most már mind a négy kavicsot fel kell kapnia.
5. Tulajdonképpen a játék befejező része. A játékos kezébe veszi mind az öt kavicsot, néhány centiméter magasságra enyhén feldobja, majd hirtelen mozdulattal megfordítja a kezét úgy, hogy a kavicsok kimerevített kézfejére hulljanak vissza. Ahány kavics marad a kézfején, a játékos annyi „iskoláro” tesz szert. A kézfejjel felfogott kavicsokat másik kezükkel egyszerűen csak leszedik vagy legurítják.
Akinek egyfolytában sikerül végigmennie a leírt dobásfajtákon, az folytatólagosan elölről kezdheti a játékot, s az elért iskolákat mindig összeadja. Ha azonban elrontja a dobást, a kavicsokat át kell adnia a szomszédjának, és várnia kell, míg újra rá nem kerül a sor. Ilyen esetben a befejezetlen öt dobás-, illetve kapásfajtát elölről kell kezdenie.
Akinek a legtöbb iskolát sikerül összegyűjtenie, az győz.
Nemeskosút, 1970 / Plancsík Ilona (12), Susla Hilda (12)
Hibát talált?
Üzenőfal