Veres János

* Tornalja, 1930. febr. 28. – † Rimaszombat, 1999. aug. 5. / költő, műfordító

Iskoláit szülővárosában, Rozsnyón és Rimaszombatban végezte a szlovák gimnáziumban, a továbbtanulásról betegsége miatt le kellett mondania. Csaknem egy évtizedig (1949–1957) a Magas-Tátrában gyógykezelték. Gyógyulása után betegmozgató a rimaszombati kórházban, majd hivatalnok. 1966–1970-ben a rimaszombati Járási Művelődési Központ módszertani előadója, kulturális-közművelődési programok szervezője volt. 1970–1971-ben ismét gyógykezelésre szorult, 1971-től rokkantnyugdíjas.

Költészete a szocializmus lelkes igenlése jegyében indult. Betegsége kiszakítja a társadalmi valóságból, lelkendező, sematikus versekkel üdvözli a boldog holnapot. Csak harmadik kötetének hangja tisztul fokozatosan, lírája elmélyültebbé, tépelődőbbé válik. A lassan megismert társadalmi valóság, Fábry bíráló szavai, a kortárs magyar költészet (Nagy László, Juhász Ferenc), a gazdag gömöri népköltészet, s nem utolsósorban a történelmi események hatására válságba kerül, majd többéves hallgatás után költészete megújul, sokszínűvé válik (Tüzek és virágok, Fehér szarvas c. kötetek). Ezt követően nincs látványos fordulat költői pályáján, fejlődése lelassul, ill. problémaérzékenységben, az emberi gondok iránti fogékonyságban, a nemzetiségi lét borúlátóbb és érzékenyebb megélésében, a gömöri tájban gyökerezés fokozódó tudatosításában stb. realizálódik. Lényegesebb elmozdulás (lásd válogatott verseinek két gyűjteményét) csak költészete hangulati-tematikai jellemzőiben mutatkozik, lírájának arányai, eszközei, képanyaga alig módosulnak. Korábban is foglalkoztatta egészségi állapota, a 70-es évektől egyre gyakrabban ihletik verseit a betegség, a szenvedés, az embert önérzetében megalázó testi-lelki gyötrelmek. Mind sűrűbben bukkan fel nála az elmúlás gondolata, az öregedés lehangoló motívuma, költészete filozofikusabbá, sötétebb tónusúvá válik. Irodalmi riportokat, elbeszéléseket is írt, prózája azonban nem éri el költészete jelentőségét, ritkán sikerült a tényszerűség és a fikció helyes arányát eltalálnia. Szlovákból és csehből fordított. Helytörténeti ismereteit a Széttekintés a rimaszombati járásban (Rimaszőlős–Rimaszombat 1992) c. honismereti kislexikonban kamatoztatta.

Művek: Három fiatal költő, v. (Török Elemérrel és Ozsvald Árpáddal), 1954; Ifjú szívem szerelmével, v., 1955; Tüzek és virágok, v., 1961; Földrengés után, elb., 1966; Fehér szarvas, v., 1967; Homokvirág, vál. v., 1972; Mikrovilág, v., 1979; Életút, vál. v., 1989; Jéghegy, v. 1998.

Fordítások: Andrej Sládkoviè: A gyetvai legény, 1980.

Irodalom: Fábry Zoltán: Harmadvirágzás. = F. Z.: ÖÍ 7; Turczel Lajos: V. J. új versei. = T. L.: Írás és szolgálat, 1965; Dénes György: Négy új verskötet, Hét 1967/23; Görömbei András: Két gyűjteményes verskötet, Alföld 1972/8; Szepesi Attila: Homokvirág, Kortárs 1973/3; Zalabai Zsigmond: Homokvirág (V.  J.), ISZ 1972/2; Tóth László: Vita és vallomás, interjúk, 1981; Tőzsér Árpád: Költő, aki magasabb volt a körtefánknál. = Noék az Ararát tetején (szerk. Duba Gyula) 2000; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945–1999), 1, 2000.

Sz. Z.