Vásárhelyi Pál
* Szepesolaszi, 1795. március 25. – † Buda, 1846. április 8. / vízmérnök, az MTA tagja (1838)
Középiskolai tanulmányait Miskolcon és Eperjesen végezte. Oklevelét a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetében 1816-ban szerezte, ahol többek között Schmidt Györgynél (1765–1838) a geodéziát, Tomcsányi Ádámnál (Kálmánfalva) a fizikát és a vízszabályozási alapismereteket tanulta. A Körösök felmérésénél Huszár Mátyás (Kisheresztény) mellett kezdte működését 1819-ben. 1823-tól ugyancsak Huszár mellett, a Duna-felmérés munkatársa, majd 1829-től a munkálatok vezetője. Irányításával készült a Duna Pétervárad–Orsova közti szakaszának felvétele és a legnehezebb al-dunai szakasz térképe (1832–1834). 1833-tól Széchenyi István mint Duna-szabályozási királyi biztos irányítása alatt elkészítette az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét, majd megkezdte – a később Széchenyiről elnevezett – al-dunai út építését (1834–1835), valamint a Vaskapu szabályozását (1834–1837), amit azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem sikerült befejeznie. (Az al-dunai Vaskapu szabályozását az ő felvételei és korszerűsített tervei alapján csak jóval a kiegyezés után, 1889–1896 között hajtotta végre a magyar kormány.) Közben 1833–1834-ben a szabályozáshoz szükséges eszközök beszerzése érdekében Széchenyivel hosszabb nyugat-európai (Anglia, Írország) tanulmányútra ment. 1837-ben mint I. hajózási mérnököt a Vízügyi és Építészei Főigazgatóság budai központjába osztották be, s itt 1841-től központi hajózási felügyelői minőségben részt vett az ország legkülönbözőbb részein folyó vízi munkálatok ellenőrzésében és irányításában. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa idején munkatársaival felvételeket készített a jégtorlaszok helyzetéről. A budapesti Duna-szakasz vízviszonyainak beható ismeretére támaszkodva jelentette meg az Athenaeum 1838. évfolyamában A budapesti állóhíd tárgyában c. tanulmányát, amely egy újabb pesti jeges árvíztől félő laikusok véleményével szemben a tudomány érveit sorakoztatta fel a Lánchíd megépítésének érdekében. 1843-ban készítette el egyik legfontosabb munkáját, a Dunának és mellékfolyóinak az Adriai-tenger szintjére vonatkoztatott magasságmeghatározását (Esetmérési Térképe Magyarországnak… az Adriatenger
víztükrére alkalmazva). Ezzel a térképpel első ízben valósította meg az Adria szintjére vonatkoztatott egységes országos alapszintet.
Az országos alapszint segítségével először lehetett az ország valóságos magassági viszonyait meghatározni. Ezt követően a műszaki gyakorlatban a vízrajzi szintezéseknél nyert és az Adriai-tenger szintjére vonatkoztatott magasságokat Vásárhelyi-féle magasságoknak nevezték. Fő műve a Tisza-szabályozás terve, amelyet az 1833–1845 között Lányi Sámuel vezetésével végrehajtott Tisza-felmérés adatai alapján és az ennek során készült szabályozási részlettervek felhasználásával dolgozott ki. A Tisza felső szakaszának szabályozására vonatkozó Előleges javaslatát 1845. június 8-án terjesztette elő, majd a szabályozás alapelveinek elfogadása után 1846. március 25-én benyújtotta A Tisza folyó általános szabályozása… tervét is. Ennek alapelve szerint a folyószabályozást és az ármentesítést egységes feladatként kell kezelni, az árvizek levonulásának meggyorsítása érdekében a folyó hossz-szelvényét átvágásokkal meg kell rövidíteni. A költséges terv a Tiszavölgyi Társulat választmányának ülésén heves vitákat váltott ki, melyek során – terve védelmezése közben – szívszélhűdést kapott és meghalt. A halála után meghívott külföldi szakértő, Pietro Paleocapa (1789–1867) eltérő véleménye károsan befolyásolta a megindult munkálatok tervszerűségét. Ezek felülvizsgálata a Vásárhelyi-féle tervhez való fokozatos visszatérést tette szükségessé és a Tisza szabályozását végül is teljesen Vásárhelyi Pál elgondolásai alapján hajtották végre.
Már ő felismerte, hogy a világ egyik legkiterjedtebb és leggazdagabb ásványgyógyvíz-készlete és vízi hőenergiakincse az Alföld alatt rejtőzik kihasználatlanul. Sürgette az Alföld felszíni és földalatti vizeinek a feltárását. Számos – részben kéziratos, részben nyomtatásban is megjelent – tanulmánya maradt fenn (háromszögelési és szintezési utasítások, folyószabályozási tervek, hidraulikai mérések stb.). Ezek közül a legjelentősebb a folyók átlagsebességét valamely keresztszelvényben megadó matematikai formula, valamint a Berettyó szabályozásáról szóló akadémiai székfoglaló értekezése. Az MTA 1835-ben levelező, 1838-ban rendes tagjává választotta.
Főbb művei:
Introductio in praxim triangulationis, 1827;
A buda-pesti állóhíd tárgyában, 1838;
Néhány figyelmeztető szó a vaskapui ügyben, 1838;
A sebesség fokozatáról folyóvizeknél, felvilágosítva egy a Dunán mért keresztmetszés és abban talált sebességék által (A Magy. Tudós Társ. Évkönyve), 1845.
