Várkonyi Nándor
* Pécs, 1896. május 19. – † Pécs, 1975. március 11. / író, könyvtáros, művelődéstörténész,
szerkesztő
Apja id. Várkonyi Nándor mérnök volt és kisebb gyermeke megszületését követően Nyitrára helyezték. Bátyja Várkonyi Hildebrand (Kéménd). Várkonyi Nándor a nyitrai főgimnáziumban érettségizett 1914-ben, ezt követően családja Budára költözött. Budapesten beiratkozott az egyetem bölcsészeti karára, ahol a magyar–francia szakra járt, emellett Mahler Edénél (Cífer) orientalisztikát is hallgatott. 1916-ban katonaként szolgált az I. vh.-ban, de 1917-ben betegsége miatt leszerelték. Ez az egészségi probléma később súlyos halláskárosodást okozott és 1921-ben teljesen megsüketült. 1922-től Pécsett élt. Egyik alapítója volt a Symposion c. folyóiratnak, később, 1941–1948 között a Sorsunk c. lapot szerkesztette. 1924–1956 között, nyugdíjazásáig a pécsi Egyetemi Könyvtár munkatársa, 1950–1951-ben megbízott igazgatója volt. 1929-ben a pécsi egyetemen a világirodalom története tárgyból doktori címet szerzett, 1933-ben magántanárrá habilitálták. Számos műve a szocialista korszakban csak csonkítva jelenhetett meg, teljes kiadásukra 1990 után kerülhetett sor. Művelődéstörténészként elsősorban a civilizáció kezdeteivel és az emberiség kultúrájának fejlődésével foglalkozott. Pergő évek (1976, 2004) c. viszszaemlékezés- kötetében nyitrai diákéveiről is ír.
Főbb művei:
A modern magyar irodalom története, 1928;
Petőfi arca, 1940;
Magyar katonaköltők, 1940;
Az újabb magyar irodalom története 1880–1940, 1942;
Sziriat oszlopai, 1942, 1972, 1984, teljes kiadás: 2002;
Magyar Dunántúl, 1944, 1975;
Az üstökös csóvája (dokumentumok Petőfiről), 1957;
Az elveszett Paradicsom, 1988, teljes: 1994;
Az ötödik ember I-III., 1995–1997; Varázstudomány I-II., 1998–2000;
Összegyűjtött tanulmányok, 2006.
