Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Ungváry Ferenc

* Nyitra, 1892. máj. 31. – † Pozsony, 1984. jan. 14. / színész, rádióbemondó, műsorvezető, rendező, műfordító

Nyitrán érettségizett  1911-ben, majd beiratkozott a bp.-i egyetem jogi karára. 1912-ben felvették a színiakadémiára, de tanulmányait az első világháború kitörése miatt nem folytathatta. 1914-ben behívták katonai szolgálatra, és csak a háború végén került haza Nyitrára. 1919-ben Polgár Károly színtársulatához szerződött Pozsonyba;  1922-ben  Magyarországra ment, s ott előbb a budai Várszínház rendezője és színésze volt, később a budai-miskolci színház tagja lett. 1925-ben visszaszerződött Szlovákiába Faragó Ödön kassai színtársulatához, s öt évig ott játszott. A színészi pályát elhagyva többféle vállalkozással próbálkozott, végül 1934-ben a Szlovák Rádió magyar adásának lett a rendezője és bemondója. 1939-től vezette a pozsonyi rádió magyar adását egészen annak megszűntéig (1943). U.-t ekkor a rádió programstatisztikai osztályának vezetésével bízták meg, s ezt a munkakört töltötte be később is, a háború befejeződése után, miután 1945 májusában visszatért a koncentrációs táborból, ahová 1944 októberében hurcolták el.

Még az első köztársaság éveiben énekes színésznő feleségével, Újházy Nusival saját kezdeményezésükből munkás-szavalókórusokat szerveztek, színdarabokat tanítottak be, munkás-előadásokat tartottak.

U. számos rádiójátékot írt és rendezett, és színészként is szerepelt ezek előadásában. Megírta a szlovákiai magyar színjátszás történetét; ez az igen gazdag anyagot tartalmazó munka kéziratban maradt. Eredeti példányát örökösei a bp.-i Országos Széchényi Könyvtárnak adták át. Ennek másolatát, továbbá az U. hagyatékában található gazdag levelezést, hangjátékokat, rádióműsorokat, kordokumentumokat a somorjai Bibliotheca Hungarica őrzi.

Fordítások: Peter Jilemnický: Iránytű, 1951; uő: Két esztendő a szovjetek országában (Teodor Šebóval), 1954; Jozef Gregor Tajovský: Zavaros örökség (Teodor Šebóval), 1953; uő: Új élet, 1956; Jan Domasta: A só legyőzi az aranyat (Teodor Šebóval), 1952; Ladislav Luknáø: A becsületes juhászlegény (Teodor Šebóval), 1953; uő: Fészek a viharban, 1960; ¼udo Zelienka: Az élősarok (Krizsan Saroltával), 1955; Peter Karvaš: Velünk és ellenünk.A gyermek és a kard (Tóth Tiborral), 1955; Ilja Prachaø: Az igazi otthon (Ambrus Józseffel), 1957; František Frýda: Gyökerek a viharban, 1960; Jaroslav Dietl: Vigyázz, ha jön a kísértet!, 1962.

M. J.

Kategóriaregionális
Életéhez kapcsolódó településekNyitra [Nitra], Pozsony [Bratislava]
Működési ideje19. század / 20. század
Tevékenységi körműfordító / műsorvezető / rádióbemondó / rendező / színész
ForrásinformációkA cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004, Főszerkesztő: Fónod Zoltán, Második javított, bővített kiadás.
Rövid URL
ID126765
Módosítás dátuma2021. augusztus 24.

Hibát talált?

Üzenőfal