Trefort Ágoston
* Homonna, 1817. február 6. – † Budapest, 1888. augusztus 22. / művelődéspolitikus, publicista, az MTA elnöke
Családja vallon eredetű, katonaorvos nagyapja telepedett le Magyarországon. Eperjesen született édesapja, Trefort Ignác (1770–1831) ismert sebészorvos volt és Homonnán lakott, ahol az 1831-es kolerajárvány áldozata lett. Második felesége, Beldovics Tekla, Ágoston édesanyja ugyancsak a kolerajárvány idején hunyt el. Az árván maradt Trefort-gyerekeket (Ágostont, Antalt és Istvánt) Csáky Petronella grófnő vette pártfogásába. Trefort Ágoston az egri líceumban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1833-tól a pesti tudományegyetemen jogot hallgatott. Már 18 évesen jogász lett és jurátusi gyakorlatát Eperjesen a kerületi táblánál végezte. Miután visszatért közel egyéves nyugat-európai körutazásáról, 1837 decemberében ügyvédi vizsgát tett és állami szolgálatba lépett. Ebben az időben került közelebbi kapcsolatba a magyar reformkor számos jeles képviselőjével, többek között Eötvös József báróval. Első nyilvános szerepléseként kezdeményezte a Műegylet létrehozását, amelynek később elnöke lett. 1841-ben az MTA levelező, 1867-ben rendes tagjává választotta. 1885-től haláláig az MTA elnöki tisztét is betöltötte. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kezdeti időszakában aktív közéleti szerepet vállalt: Klauzál Gábor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter mellett államtitkárként tevékenykedett. Lamberg gróf meggyilkolása (1848. szeptember 28.) után azonban emigrált és csak 1850-ben tért vissza családjával Magyarországra. Az 1850-es és 1860-as években ismét bekapcsolódott a közéletbe, országgyűlési képviselő is volt és részt vett a kiegyezést előkészítő politikai munkában is. Eötvös József halála után felajánlották neki a vallás-és közoktatási minisztérium vezetését, amit csak vonakodva 1872-ben fogadott el és egészen haláláig végezte, különböző kormányok tagjaként. Párhuzamosan egy rövid ideig (1876–1878 között) földművelés-, ipar és kereskedelemügyi miniszterként is működött. Minisztersége alatt teljesen megújult és átalakult a magyarországi oktatásügy, kivált a felsőoktatás rendszere, és az ő kezdeményezésére újabb felsőoktatási intézmények alakultak (pl. a kolozsvári egyetem). Megreformálta az orvosképzést, a tanárképzést, a mérnökképzést, bővítette az egyetemek infrastruktúráját. Az addig hároméves képzést négyévesre növelte. Magáévá tette Kármán Mór (1843–1915) középiskolai reformelképzeléseit és ennek köszönhetően kiegyensúlyozottabbá vált a humán és a reáltantárgyak aránya is. Emellett a középfokú szakoktatást is fejlesztette. Nevéhez fűződik a budapesti Zeneakadémia és az
Iparművészeti Múzeum megalapítása és a képzőművészeti oktatás általános bevezetése. Fontos lépéseket tett a műemlékvédelem terén. Számos kiemelkedő műemlék restaurálását rendelte el (pl. a budavári Mátyás-templom, a kassai Szent Erzsébet- dóm, a bártfai Szent Egyed-templom stb.). Az ő nevéhez fűződik a magyarosító politika felerősödése is a közoktatásban és a szellemi életben, de ez majd csak a halála után válik meghatározóvá. Íróként elsősorban publicisztikai cikkeket, oktatásügyi tanulmányokat közölt.
