Tavy Károly, Seefranz

* Szomolnok, 1858. január 23. – † Budapest, 1929. május 6. / kohómérnök, főbányatanácsos

Tavy Gusztáv öccse. A kassai főreáliskola elvégzését követően rövid ideig erdészeti gyakornok volt gróf Károlyi Ede füzérradványi uradalmában, majd 1876–1879 között a selmecbányai akadémián fémkohászatot tanult. Egy évet Nagybányán töltött, majd 1880-tól a selmeci akadémia oktatója lett. Két évig Schréder Rezső (Zólyom) tanársegéde volt a fémkohászat– fémkohótelepek tervezése elnevezésű tanszéken, majd az építészeti tanszékre került. 1883-ban németországi tanulmányútra küldték a pénzügyminisztériumból és ezt követően már nem tanított, hanem Zalatnán az aranybeváltó és vegyelemző hivatal vezetője. Később Budapestre helyezték. 1917-ben főbányatanácsosi címet kapott. Hivatali teendői mellett rendszeresen publikált is a különböző szakfolyóiratokban, elsősorban a Bányászati és Kohászati Lapokban.

Főbb művei:
Az újabb cinkpróbákról, 1882;
Úti jegyzetek a németországi fémkohászat köréből, 1884;
Aranytermelés Erdélyben, 1888;
A fémjelzésről, 1897;
Az európai államok fémjelzési törvényei, 1904.