Tamás Mihály
* Beregszász, 1897. márc. 1. – † Melbourne [Ausztrália], 1967. aug. 1. / író, szerkesztő
Iskoláit szülővárosában végezte, Bp.-en építészmérnöki (1921), Brünnben (1928) útépítőmérnöki diplomát szerzett. 1934-től egy angol útépítő vállalat vezetője volt Kassán, 1938-ban Budapestre, 1949-ben Londonba helyezték át. 1951-ben Ausztráliába költözött, Melbourne-ben telepedett le, mérnökként dolgozott, később egyetemi tanár volt.
Íróként és irodalomszervezőként, publicistaként egyaránt a szlovákiai magyar irodalom élvonalába tartozott. Válságos időben, 1937-ben a Tátra c. folyóirat főszerkesztője, s az azonos nevű könyvkiadó igazgatója. Publicistaként munkatársa volt a Kassai Naplónak és a Magyar Újságnak. A KN közölte első regényét, a Szőke (1921) címűt is. Maupassanton, Tersánszky J. Jenőn, Móricz Zsigmondon és a klasszikus orosz irodalmon iskolázott prózája széles és hiteles tablót rajzol a korabeli szlovákiai magyar társadalomról, főként a kisemberek, a kétkezi munkások és parasztok s a köztük élő értelmiségiek világáról. A novella és a kisregény volt az igazi műfaja, különös adottsága, hogy e rövid műfajokban a teljesség, a monumentalitás arányait tudja érzékeltetni. Már első gyűjteményében (Novelláskönyv) kiforrott, jó szemű elbeszélőnek mutatkozik, aki nem a cselekmény részletezésére, fordulatosságára, hanem a jellemrajz és lélektani motiváltság hitelességére törekszik. Kedveli és nem kendőzi az erotikus jeleneteket, de nem tetszeleg az ösztönélet rajzában, az érzelmi telítettség megóvja a nyers naturalizmustól. A rangos hazai és külföldi lapokban (PMH, A Reggel, az erdélyi Pásztortűz, Génius, a bp.-i Magyarság, Nyugat stb.) megjelent novelláinak, folytatásos regényeinek visszatérő témája a szociális elesettség, a társadalom perifériájára szorultak sorsa, az államfordulattal kisebbségbe került magyar középosztály, a munkásság és parasztság sajátos létproblémái. Az olvasóközönség minden rétege talált kedvére valót T. gazdag életművében, a két vh. közti időszak egyik legolvasottabb szlovákiai magyar írója volt, akinek írásaira az egész nyelvterületen figyeltek. Életművéből kiemelkedik a Két part közt fut a víz c. regény, mely elsőként közelítette meg a Fábry által igényelt és szorgalmazott „szlovákiai magyar regény” fogalmát.
Művek: Szőke, kisr., Kassai Napló 1921; Novelláskönyv, elb., Kassa 1923; Tavaszi vallomás, elb., Berlin 1926; Szép Angéla háza, r., 1927; Mirákulum, r., Kassa 1932; Szép szerelmes nyár, r., Kassa 1936; Két part közt fut a víz, r., Bp. 1936; Sziklán cserje, elb., 1937; Maris, r., Bp. 1944.
Irodalom: Fábry Zoltán: T. M.: Novelláskönyv. = F. Z.: ÖÍ 1; Féja Géza: T. M. írói fejlődése, MÍ 1933/7; Illés Endre: Szlovenszkói magyar könyvek, Ny 1933; Vájlok Sándor: T. M., Új Élet 1934, 653–656; Fábry Zoltán: Szlovenszkói novellák, Korunk 1938/2. = F. Z.: ÖÍ 5; Vass László: Két part között fut a víz, MÚ 1936/9; Fábry Zoltán: Korlátok és Korláthok ellen, A Reggel 1927. máj. 8. = F. Z.: ÖÍ 2; Balla Gyula: „Korlátok és Korláthok ellen”. T. M. életművéről, ISZ 1988/9; Kemény Gábor: Így tűnt el egy gondolat, Bp. 1940; Csanda Sándor: Első nemzedék, 2. kiad. 1982; Fónod Zoltán: Üzenet, Bp. 1993, Po. 2002.
Sz. Z.
