Szvatkó Pál
* Zsolnatarnó, 1901. szept. 9. – † München, 1959. nov. 17. / újságíró, publicista, esszéista
Régi, magyar–német–szlovák keveredésű polgári családból származott, gyermek- és ifjúkorát Nagyszombatban töltötte. A gimnáziumot ott, bölcsészeti tanulmányait Bp.-en, Prágában és Párizsban végezte. Rövid ideig a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga titkáraként működött, majd 1924-től 1938 nov.-ig a magyar ellenzéki pártok közös lapjának, a PMH- nak belső munkatársa, szerkesztője volt. Emellett 1928–1929-ben a Képes Hétet, majd 1. számával elhaló saját lapját, az Új Munkát is Nagy sikerű lapalapítása az Új Szellem volt. 1939-től Bp.-en élt, s a rövid életű Felvidéki Magyar Hírlapot, majd a kormány félhivatalos lapját, a Magyarországot szerkesztette, Kállay Miklós miniszterelnök „hintapolitikájának” megfelelően a burkolt angol- barátság szellemében, 1943. dec. 31-én pedig A feltétlen megadás elve c. vezércikkében szinte kész tényként kommentálta a Nyugat várható győzelmét. Az 1944. ápr. 15-i német bevonulás után a Gestapo letartóztatta, s 1945 máj.-ig a mauthauseni koncentrációs tábor foglya volt. 1945 s főleg 1948 után az újságírásban nem voltak lehetőségei, fordítóként dolgozott. 1957-ben elhagyta Mo.-ot; rövid bécsi tartózkodás után Münchenbe ment, ahol haláláig a Szabad Európa Rádióban dolgozott.
Első cikkei, versei a po.-i Tavaszban jelentek meg (Új stílus felé, 1919/31; Irodalom, művészet, zene, 1925/25). Az ifj. mozgalmak (cserkészet, egyetemi mozgalmi csoportok) nagyarányú kibontakozásában neki is szerepe volt. A Mi Lapunkban az európai orientációval kapcsolta össze a nemzeti identitás őrzésének eszméjét. „A magyarság nagy szent kincs, kultúra, anyanyelv, minden; találjátok ki, miként lehet ezt a szentséget a változott körülményekben megőrizni – írta. – Az öregek nem adhatnak tanácsot. Ők máshoz voltak szokva, s most idegenül állnak az idegenben. Lássátok a fiatal Európát, mely okult, másképp akar élni, s nem akar több háborút vagy forradalmat.” (Fiúk, önképzést, Európát és fiatal magyarságot!, 1926/9). A Sarlóval hosszú baráti kapcsolatban volt, de a kommunista „lecsatlakozást” élesen elítélte. A 20-as évek közepétől főleg a PMH-ban és a Magyar Írásban publikált, de a mo.-i irod. és kultúrpol. folyóiratok (Nyugat, Magyar Szemle, Apollo, Szép Szó) és a cseh Pøítomnost is közölték írásait. Kemény ellenfele, Fábry Zoltán még legádázabb vitáik idején is elismerte hatalmas műveltségét, kivételes entellektüel-egyéniségét, s „vibráló tollú, nagystílű” publicistának, esszéistának és a „legműveltebb prágai fő”-nek nevezte. Ifjúkori szellemi fejlődésük hasonló volt, csak Sz.-é a nagyobb anyagi lehetőségek révén differenciáltabb. Mindketten azzal kezdték, amit Fábry később „intellektuálgyönyöröknek”, az esztetizáló irodalom, dekadencia bódult élvezésének, „szürcsölésének” mondott, de a változás (a kisebbségbe kerülés) élménye, megrendítő átélése ellenkező hatással volt rájuk. Fábry a kisebbségi élet harcaiban változó formákban, de mindig messianisztikusan egyhitű volt („emberirodalmár”, rappista, vox humana-hívő), Sz. viszont a relativizmus követője lett, s pluralisztikusan értelmezte-értékelte a demokráciát. Relativizmusát – melyet az európai szellemi fejlődés nagy bírálói (Spengler, Unamuno, Huizinga) is befolyásoltak – a PMH pártgazdái (a Magyar Nemzeti Párt és az Országos Keresztényszocialista Párt) közül a keresztényszocialisták erősen rosszallották, s kikényszerítették az ilyen szellemiségű Új Munka folyóirat azonnali megszűnését. Sz. minőségi elve sem tetszett nekik, de ő ezt sohasem adta fel, s összefoglaló irod. tanulmányaiban mindig kiemelte a jelentős baloldali írókat (Szlovenszkói magyar irodalom. Előszó a Szlovenszkói magyar elbeszélők [Bp. 1935] c. antológiához; Mit adott Szlo-venszkó az új magyar irodalomnak? Előszó a Szlovenszkói magyar írók antológiája IV. kötetéhez, Nyitra 1937). A minőségi elvet alkalmazta az Új Szellemben is. Legfontosabb tanulmányai e lap megjelenése előtt: A változás élménye, Ny 1936/2; A lyukas kád nemzedéke, PMH 1936. ápr. 12.; Indogermán magyarok, Apollo 1938/1–2; A Ba•a-cipős magyar ifjúság, MÍ 1932/1; A szlovenszkói magyar középosztály, Magyar Szemle 1934/máj.; Csehek és magyarok, Apollo 1936, 191; Magyarok a határon túl, Szép Szó 1937/jún. Az Indogermán magyarok nagy vitát váltott ki; ennek az volt az oka, hogy Sz. túldimenzionálta, abszolutizálta a felvetett kérdést. Az Új Szellem gondos, körültekintő irányítása szerkesztői mestermunka volt, s Sz. emellett két nagy tanulmányt (A svájci út, 1937/12–15; A svájci példa – A három magyar kanton, 1937/21) is írt bele. A másodikban élesen bírálta a szudétanémetséget, „amely önkormányzatot követel, de tagadja a demokráciát. A vezérség alapján álló teljes önkormányzat – szembeállítva a köztársaság másik demokratikus részével – tényleg államot jelent az államban, egy idegen és ellenséges princípiumot, amely nem élhetne békésen a másik mellett”.
Művek: Szlovenszkói városok. = Szlovenszkói városképek, 1938; A sajtó. = Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938, Bp. 1938; A visszatért magyarok, uo. 1938; Indogermán magyarok, uo. 1989; A változás élménye (vál. és bev. Filep Tamás Gusztáv és G. Kovács László), 1994.
Irodalom: Fábry Zoltán: Ady-Ölvedi és a PMH-szintézis. Válasz Sz. P.-nak és azoknak, akik választ reklamálnak, R 1926. ápr. 21. = F. Z.: ÖÍ 2; Veres Péter: Indogermán magyarok és magyar parasztság, Apollo 1939; Fábry Zoltán: Szentiváni Kúria – Egy csődtömeg kultúraktái, F 1953. = F. Z.: ÖÍ 6; Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, 1967; Rákos Péter: Népek, hidak, városok, ISZ 1979/1; Filep Tamás Gusztáv – G. Kovács László: Egy európai polgár emlékezete – Arcképvázlat Sz. P.-ról (előszó A változás élménye c. Sz.-könyvhöz), 1994.
T. L.
