Schöpflin Aladár
* Maniga, 1872. október 4. – † Budapest, 1950. augusztus 8. / irodalomtörténész, műkritikus, író, műfordító, az MTA tagja (1949)
Evangélikus teológiai tanulmányait Pozsonyban végezte, filozófiát a budapesti tudományegyetemen tanult. Pályáját 1898-ban a Vasárnapi Újság segédszerkesztőjeként kezdte. Ezután a Huszadik Század munkatársa is volt. A Nyugatnak kezdettől fogva (1908) munkatársa, egyik vezető kritikusa volt. 1909-től a Franklin Társulat irodalmi titkára. 1918-tól a Vörösmarty Akadémia főtitkára, 1919-1923 között a Szózat című napilap irodalmi rovatvezetője volt. Az 1926-ban egyik szervezője volt Magyar PEN Clubnak. 1933–1942 között a Tükör című folyóirat munkatársa volt; a színházi rovatot vezette. 1936-tól volt a Kisfaludy Társaság tagja. 1941-től a Baumgarten-díj kurátora, valamint a Magyar Csillag társszerkesztője Illyés Gyula mellett. Jelentős része volt Ady Endre, Móricz Zsigmond és mások elismertetésében. Sokat fordított angolból, franciából, németből. Szerkesztette a Magyar Színházművészeti Lexikont. Számos kisebb tanulmányt és esszét írt a magyar irodalom jeles alkotóiról, arcképvázlatokat a világirodalom klasszikusairól. Sok tanulmányban foglalkozott Gyulai Pál, Péterfy Jenő és Ignotus Hugó szerepével. Az 1920-as, 1930-as évek irodalmi vitáiba is bekapcsolódott, békítő, egyeztető szándékkal írta írásait, felvázolta
az irodalmi szakadás politikai hátterét, átfogó képet adott a századelő irodalmáról, elsősorban a Nyugat jelentőségéről. Verseket, regényeket és színműveket is írt. Unokája Schöpflin György András (1939–), történész, politológus, politikus, az Európa Parlament Fidesz-es képviselője.
Főbb művei:
A fiatal Gyulai Pál, 1909;
A haladás útján, 1912;
Magyar írók, 1917;
A kettészakadt magyar irodalom, 1927;
Ady Endre, 1934;
A magyar irodalom története a XX. században, 1939;
Mikszáth Kálmán,1941.
