Scheuthauer Gusztáv
* Tőketerebes, 1832. március 11. – † Budapest, 1894. január 28. / patológus, egyetemi tanár
Kassán érettségizett, majd Benedek rendi papnövendék lett, de egy évvel később kilépett és orvostanhallgató lett Bécsben, ahol 1861-ben avatták orvosdoktorrá, de már 1860-tól Karl Rokitansky tanársegédje volt. 1870-ben Bécsben magántanár. Brünnben kórházi boncnok, de itthoni befolyásos ismerősei biztatására hamarosan kérvényt nyújtott be Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felajánlva szolgálatait a kórbonctan oktatása terén. Tanszéki pályázatában Genersich Antallal (Nagyszombat) került versenybe. A kar és az egyetemi tanács egyértelműen Genersichet támogatta, Eötvös 1870. augusztus 3-án mégis Scheuthauert nevezte ki a pesti egyetemre a kórszövettan nyilvános rendkívüli tanárává, aki magával hozta tanszékére bécsi készítmény-gyűjteményét is. 1871-ben a Rókus Kórház boncnoka. Arányi Lajos (Komárom) nyugalomba vonulása után 1873-ban a kórbonctan helyettes, 1874–1894-ben nyilvános rendes tanára a budapesti
egyetemen. A kórbonctani intézet igazgatója. Kutatásokat végzett az agy rostozatával, az idegdaganatokkal, a torzképződményekkel, bélférgességgel kapcsolatosan. Ő volt a tiszaeszlári perben a védelem szakértőinek egyike, akinek véleménye alapján került sor a vád elejtésére. Kora egyik utolsó polihisztoraként tartották számon. 1881-ben elmélyült művészettörténeti tanulmányt írt a párizsi Louvre-ban őrzött Germanicus-szoborról, illetve ő fogalmazta meg választékos latinsággal a kar üdvözletét, melyet 70. születésnapja alkalmából Rudolf Virchowhoz írtak. Orvostörténeti kutatásokkal is foglalkozott. Halálát szívroham okozta.
Főbb művei:
Elméleti kórbonctan, 1878;
Der Germanicus des Lonore ein Archimedes, 1881.
