Rejtő Sándor
* Kassa, 1853. augusztus 21. – † Budapest, 1928. február 4. / gépészmérnök, műegyetemi
tanár
Oklevelét a Budapesti Műegyetemen nyerte el 1878-ban; ez volt az első ott kiadott gépészmérnöki oklevél. 1901–1902-ben a Királyi József Nádor Műegyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, majd 1920–1921-ben ugyanott rektor. Részben saját tervezésű gépekkel és műszerekkel megszervezte a Mechanikai Technológiai Intézet anyagvizsgáló laboratóriumát. Itt munkatársa volt (a később szintén világhírűvé vált) Csonka János, a porlasztó egyik feltalálója is. 1888-ban a Mechanikai Technológiai tanszék vezetője lett. 1912-től az MTA levelező, 1923-tól rendes tagja volt. Előadási jegyzetei alapján született a húszas években 4 kötetes fő műve, az Elméleti mechanikai technológia alapelvei. A textiltechnológiáról írt könyve még sok évtizedig a textilipar mérnökeinek bibliája maradt. A tanítványai és munkatársai alkotta Rejtő-iskola elvi irányvonalának a lényege: a tudományos alapon álló kutatás, gyakorlati célkitűzéssel. Oktató és kutató munkája különösen a textilipar területén volt eredményes. Fő tudományterülete az anyagvizsgálat volt. A szerkezeti anyagok viselkedésére vonatkozó elmélete nagy érdeklődést és sok vitát váltott ki. Elsőnek mutatott rá, hogy a fémes anyagok tulajdonságai az anyagszerkezetük függvénye. Elmélyedt kutatásokat folytatott a fém-, fa-, textil-, papír- és malomipar technológiáinak területén, színvonalas előadásokat tartott a gépészmérnök hallgatóknak. Dolgozott a Baross Gábor által felállított Iparfelügyelőségen, az első iparfelügyelők egyikeként is.
Főbb művei:
A szövetek tartósságának megállapítása, 1887;
A papiros tartóssága, 1891;
A fémek kimerülése,1910;
Az elméleti mechanikai technológia alapelvei I-IV., 1915 – 1923;
Einige Prinzipien der theoretischen
Mechanischen Technologie der Metalle, 1927.
