Rácz Olivér
* Kassa, 1918. jan. 21. / író, költő, műfordító
Iskoláit szülővárosában kezdte, Szegeden polgári iskolai (1941), Po.-ban gimnáziumi tanári diplomát szerzett (1955), a Komenský Egyetemen doktorált 1971-ben. 1945 és 1953 között alkalmi állásokat töltött be, 1948-tól téglagyári tisztviselő volt. 1953-ban térhetett vissza eredeti foglalkozásához, a kassai magyar gimnázium tanára, 1955-től igazgatója lett. 1969– 1974-ben az iskolaügyi, 1974–1978-ban a művelődésügyi miniszter helyettese volt. 1978- tól nyugdíjas.
Írói pályáját költőként kezdte, 1935-ben jelentek meg első versei a Kassai Újságban. A háborús viszontagságok, többéves frontszolgálat, a háborút követő magyarüldözés stb. miatt csak 1948-tól publikálhatott rendszeresen. Kezdettől fogva munkatársa volt az egymás után megjelenő magyar lapoknak (Új Szó, Új Ifjúság, A Hét, Dolgozó Nő, Fáklya, ISZ stb.), főként kritikai írásaival, kulturális publicisztikájával keltett figyelmet. Öcsi csacsi kalandjai (1950) c. első könyvében jó pedagógiai és művészi érzékkel megírt, gazdag irodalmi kulturáltságról valló verses mesékkel szólt a gyermekekhez. Az ifjú olvasókhoz később is volt szava, szinte minden korosztálynak írt. Az ő nevéhez fűződik a legsikeresebb szlovákiai magyar gyermekregény (Puffancs, Göndör és a többiek, 1961), melyben egyszerre és egymást erősítve érvényesül hosszú pedagógiai pályájának tapasztalata, valamint ábrázoló és nyelvteremtő képessége. Szórványosan megjelenő versei révén költőként is számon tartotta az irod. közvélemény, Kassai dalok (1958) c. első kötete mégis meglepetésként, s a sematizmus korában üde színfoltként hatott. Kulturált, az egykori Nyugat líraeszményét valló lírikusként mutatkozott be. A lírához később is hű maradt, de költői megnyilatkozásai megritkultak, alkotó energiáit más műfajok és feladatok kötötték le. Válogatott verseinek 1980-ban megjelent gyűjteménye, az Őszi máglya csupán árnyalja a lírai életművéről korábban kialakult képet. R. igazi, alkotói adottságainak legjobban megfelelő műfaja a regény és a novella. Ezekben a műfajokban bontakozik ki írói tehetsége, a narratív feladatokban érvényesül leginkább olvasmányos stílusa, meseszövő és jellemábrázoló képessége, nyelvi humora, ironikus látásmódja, vonzódása a groteszkhez. Ez jellemzi legsikeresebb művét, a Megtudtam, hogy élsz (1963) c. regényt is. A terjedelmes mű főként a szerző közvetlen tapasztalataira épül. Hősének, Hernádi Tivadarnak a viszontagságai mégsem magánjellegűek. Sorsában a (cseh)szlovákiai magyarság megpróbáltatásai tükröződnek, küzdelmeiből a humánum kollektív igénye bontakozik ki. Hús-vér figurát alkotott a szerző Hernádi Tivadarban. Novelláiban is gyakran találkozhatunk vele, kissé cinikusabb, könnyelműbb és ravaszabb kivitelben, Álom Tivadar néven, aki hašeki fölénnyel és undorral szemléli és szenvedi a háborús eseményeket. A háború és következményei kiapadhatatlan és meghatározó forrásai az író ifjúkori élményvilágának. A felidézett események leleplező jellegűek, nem szépülnek meg az emlékezés fényétől, Álom Tivadar háborús kalandjait az irónia, a pompás humor sem festi vidám színekre, legfeljebb elviselhetőkké válnak (Álom Tivadar hadparancsa). A Rogozsán kocsma c. pikareszk regényének is a háború a legfőbb témája, eseményei Álom Tivadar kamasz- és ifjúkora állomásai köré bonyolódnak. Rejtő Jenő adaptált figuráit szemlélhetjük benne kassai környezetben. Művét az író szatirikus szemlélete, elbeszélő modorának könnyedsége, üde, néha kamaszosan tiszteletlen humora, meghökkentő ötletei, merész és szellemes nyelvi megoldásai teszik élvezetes, szórakoztató olvasmánnyá. A nyolcvanas évek közepén jelentős változások tapasztalhatók R. írói műhelyében. Novelláiban távoli országok és földrészek egzotikus légkörét és embereit villantja fel, artisztikus formai megoldásokkal, a korábbi írások valóságtartalmának súlyossága és általános érvénye nélkül. Regényeiben (Vas szegekkel veretel, Az utolsó beugratás stb.) azonban sokat próbált korosztályának dilemmáit, társadalmi- politikai kálváriáit idézi fel nem titkolt számvető, önelemző szándékkal.
R. O. kiterjedt és sikeres műfordítói tevékenységet folytat, leginkább a cseh, a szlovák líra és epika kiválóságait tolmácsolja, de más nyelvekből is fordít. Munkásságát számos elismerés övezi: Madách Imre-díj (eredeti műért 1976, fordításért 1968, 1976, 1982), A Szlovákiai Írószövetség Díja (1983), A Magyar Népköztársaság Csillag-rendje (1986).
Művek: A póruljárt kandúr és más mesék, 1950; Állatvilág, verses m., 1950; Kárpáti Anna: Mesék, 1953; Kassai dalok, v., 1958, 1959; Puffancs, Göndör és a többiek, ifj. r., 1961; Egyszerű ügy, r. 1966; A Rezeda Cirkusz, m., 1968; Kassai románc, városkalauz, 1966; Álom Tivadar hadparancsa, elb., 1975; Csillagsugárzás, műf., 1976; Őszi máglya, v., 1980; A Rogozsán kocsma, r., 1982; Nem voltunk hősök, r., 1985; Fekete angyal, vál. v., 1983; A mese ára, elb., 1987; A lótuszevők fehér szigetén, elb., 1984;Ha valakit esetleg érdekel, elb., 1988; Vas szegekkel veretel, r., 1989; Az utolsó beugratás, r., 1990; Babonák könyve, r., 1993; Befejezhetetlen történetek, két kisreg., 1994; A Fáklya jegyében. Képek a Csemadok életéről, krónika, 1987.
Irodalom: Sas Andor: Egy verskötet friss és hagyományőrző értékei, ISZ 1958/1; Fábry Zoltán: Új szlovákiai magyar regények. = F. Z.: Stószi délelőttök, 1968; Deme László: Írói hangvétel és hangváltás, ISZ 1966/6; Turczel Lajos: Megtudtam, hogy élsz, ISZ 1964/3; Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980, Bp. 1982; Szeberényi Zoltán: Prózairodalmunk a nyolcvanas években, ISZ 1987.
Sz. Z.
