Podhorszky Lajos
* Feketelehota, 1815 – † Párizs, 1891. augusztus 26. / nyelvész, az MTA levelező tagja
Apja evangélikus lelkész volt, ő oktatta fiát először latin, görög és héber nyelvre, valamint zenére. Sajógömörön, Lőcsén és Késmárkon járt iskolába, közben elsajátította az angol és a francia nyelv alapjait is. Tehetséges, de könnyen izguló és emiatt gyakran dadogva beszélő fiatalember volt, akit apja papnak szánt, de a szépen megírt prédikációt nem volt képes folyamatosan előadni. Ehelyett a bányászattal ismerkedett és a földtannal kezdett foglalkozni. Hogy anyagilag valahogy egyensúlyba kerüljön, előbb a Beniczky családnál lett néhány évig nevelő, majd apja váratlan halála miatt nyolc gyermekkel özvegyen maradt édesanyját segítendő Berzétén Máriássy Zsigmondnál vállalt zongoramesteri állást. Ebben az időben szinte szenvedélyévé vált a különböző nyelvek és a népszokások tanulmányozása is. 1838–1840-ben Pesten a báró Kempelen családnál volt nevelő, majd két évig vívómester. Egy alkalommal vívómesterként találkozott gróf Széchenyi Istvánnal, aki 1841-ben felkérte két fia: Béla és Ödön nevelőjének. Podhorszky ekkor már a legfontosabb európai nyelveken írt és beszélt, sőt elmélyedt az óskót és a szanszkrit nyelvben is. Széchenyi buzdítására kezdett el foglalkozni a finn nyelvvel, valamint a magyar őshaza kérdésével. Az 1848-as események során nemzetőr százados lett, Klapka György táborában vívómesterként tette hasznossá magát, majd a szabadságharc leverése után ő is török földre menekült, és így került végül 1859-ben a grazi száműzetésben élő Karagyorgyevics szerb uralkodó házába, ahol két fiának lett a nevelője. Ebben az időben a török nyelvet tanulmányozta. Vizsgálódásai során arra a téves nézetre jutott, hogy a magyar nyelv egyike az indogermán nyelveknek. A kínai nyelvet szerette volna alaposabban megismerni, mivel rokoni kapcsolatot gyanított a kínai és a magyar között, ezért Párizsba ment, ahol a Bibliothèque National gazdag kelet-ázsiai gyűjteményét tanulmányozta. Szorgalmas búvárkodása a könyvtár főigazgatójának is feltűnt, ezért szerény díjazás ellenében megbízta a kelet-ázsiai könyvgyűjtemény rendszerezésével. A kínai nyelv mellett ekkor sajátította el a koreai, a japán és a mandzsu nyelvet is. Belefogott egy francia–angol–kelet-ázsiai nyelvek szótárba is. A kiadáshoz szükséges pénzt azonban nem tudta előteremteni, és az MTA is, amelyhez segítségért fordult, elzárkózott a kiadás elől, csupán levelezői tagsággal tisztelte meg Podhorszkyt. Később megnősült és Budapesten lakott néhány évig, de a hivatalnoki munka, amelyet elvállalt, nem volt a kedvére való, ráadásul kollégái gyakori dühkitörései miatt elmegyógyintézetbe záratták. Később kiengedték és ekkor visszaköltözött Párizsba, ahol haláláig nagy nélkülözések között élt, jóllehet olyan emberekkel is kapcsolatba került, mint Munkácsy Mihály vagy Türr István és mások. Élete alkonyán még a híres Fréderic Mistral (1830–1914) Nobel-díjas költővel is levelezett. A magyar nyelv rokonsági kapcsolatairól kialakított elképzeléseit sok bírálat érte, sőt a „hivatalos magyar nyelvtudomány” meghatározó képviselői – pl. Budenz József – megkérdőjelezték tudományos voltát. Legfontosabb munkája: Etymologisches Wörterbuch des magyarischen Sprache genetisch aus chinesischen Wurzeln und Stämmen erklärt, 1876/77.
