Pfeiffer Miklós
* Sopron, 1887. márc. 12. – † Fribourg, 1979. márc. 20. / kat. pap, kanonok, egyháztörténész, szociológus
A középiskolát Sopronban és Bp.-en végezte, utána a svájci Fribourg kat. egyetemén 9 évig tanult teológiát, szociológiát és történelmet. A 10-es évektől Kassán működött, 1916-ban a Dóm kanonokjává nevezték ki, s a kat. teológiai főiskolán tanított. Az 1918-as őszirózsás forradalom idején a kassai papi tanács képviseletében részt vett a bp.-i központi tanács összejövetelén. Felszólalásában kritikusan szólt az egyházi nagybirtokokról, belépett Károlyi Mihály pártjába, s a Vallásügyi Minisztérium tanácsosává nevezték ki, de a proletárdiktatúra uralomra kerülése miatt már nem foglalta el az állást. E „paphoz nem illő” megnyilvánulásait később többször felhozták ellene.
P. az államfordulat után is Kassán maradt, s a 20-as évek első felében egy külvárosi proletárnegyed lelkésze és szociális „ügyvivője” volt, így a későbbi munkás-papok előfutárának számít. Hasonló magatartást tanúsított a po.-i, brünni és prágai kat. magyar egyetemisták vándorló lelkipásztoraként, erre a feladatra kassai diák ismerősei szervezték be; működését a szlovákiai püspöki kar értekezlete jóváhagyta. A kat. egyetemi ifjúság az ő patronáló-tanácsadó közreműködésével alapította meg a neokatolikus Prohászka Köröket, melyek erős szervezetté nőttek, s tartós mozgalmi lapjuk volt. P. a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásának is propagálója volt, 1939 és 1944 között a kassai szlovák kisebbség vezetői gyakran fordultak hozzá tanácsért és segítségért. 1945 után két évig bántatlanul Kassán tartózkodott. 1947-ben Prágába utazott, ahonnan hamarosan Fribourgba emigrált. Közösségi tevékenységét ott is folytatta, Svájc kat. magyar főlelkésze lett.
Művei zömét szélárnyékos időszakokban írta; a nehéz időkben az emberekkel való közvetlen, előadói, baráti disputákon való, toleránsan vitatkozó érintkezés, kapcsolattartás volt a módszere. Életszükségleteiben rendkívül puritán, igénytelen volt: egy kerékpáron közlekedő újkori Assisi Ferenc, aki szereti a derűt, vidámságot, de filozófiai elmélyülésekre is hajlamos.
Művek: Die ungarische Dominikanerordensprovinz bis zur Tatarenverwüstung, Zürich 1913; Tömeglélektan és háború, Kassa 1915; A domonkos rend magyar zárdáinak vázlatos története, uo. 1917; A jubiláló domonkos rend történeti keretben, uo. 1917; Die Klugheit in der Ethik von Aristoteles und Thomas von Aquin, Fribourg 1918; A keresztény tulajdonjog mint a modern industrializmus reformjának alapja, Kassa 1929; A katolikus egyház és a hazai nemzetiségek, Bp. 1942.
Irodalom: Sziklay László: P. M.: A katolikus egyház és a hazai nemzetiségek, Új Magyar Múzeum 1943/2; András Károly: A kassai kanonok, Remény 1991/3–10.
T. L.
