Pázmány Péter
* Nagyvárad, 1570. október 4. – Pozsony, 1637. március 19. / esztergomi bíboros- érsek, a nagyszombati egyetem megalapítója
Protestáns családból származott, 1583-ban mostohaanyja befolyására kolozsvári diákkorában katolizált. 1587-ben belépett a jezsuita rendbe. Kolozsvárott, Krakkóban, Bécsben, végül Rómában tanult, majd Grazban működött (ekkoriban itt tanított a nagy német csillagász, Johannes Kepler is). 1601-ben visszatért Magyarországra hittérítőnek, majd 1603-tól a grazi egyetemen tanított. 1607-ben Forgách Ferenc esztergomi érsek udvarába került. 1616-ban, miután a pápa már korábban felmentette szerzetesi fogadalma alól, előbb turóci préposttá, majd esztergomi érsekké nevezték ki. 1629-ben bíboros lett. 1619-ben Nagyszombatban nevelőintézetet és papneveldét, 1623-ban Bécsben magasabb papnevelő intézetet (a későbbi Pazmaneum), végül 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított teológiai és bölcsészeti karral (a jelenlegi ELTE). Pozsonyban jezsuita kollégiumot és iskolát, Érsekújvárott és Körmöcbányán ferences kolostort létesített. Magyarországon –mind politikai, mind egyházi tekintetben – az ellenreformáció vezéralakja volt. Működése elsősorban a Habsburg-udvart szolgálta, noha látta a Habsburg hegemónia veszélyeit a magyar rendi érdekekre. Ugyanakkor képviselte az egész magyar nagybirtokos osztálynak azt a törekvését, hogy megszilárdítsa a második jobbágyság rendszerét; ehhez szükséges volt mind az udvar politikai támogatása, mind az ellenreformációs küzdelmekben újjászerveződött és korszerűsödött kat. egyház ideológiai fegyverzete. Egyházpolitikai munkásságával s még inkább hitvitázó írásaival döntő része volt a magyarországi rekatolizációban. Számos főúri családot (Forgách Miklós és Zsigmond, Thurzó Kristóf, Esterházy Miklós, Zrínyi György stb.) ő térített vissza a kat. hitre. Gondolatai hatással voltak Zrínyi Miklós nézeteinek alakulására. Ref. prédikátorok (Magyari István, Alvinczy Péter) ellen írt vitairatai, valamint prédikációi, imádságai, amelyeket népies magyar nyelven írt, kimagasló szerepet játszottak a magyar irodalmi nyelv megteremtésében, erőteljes stílusukkal maradandó értékei a magyar irodalomnak.
Főbb művei:
Felelet, 1603;
Keresztyéni imádságos könyv, 1606;
Öt szép levél, 1609;
Isteni igazságra vezérlő kalauz, 1613;
Vasárnapokra és egynéhány ünnepekre rendelt evangéliumokról prédikációk, 1631;
Pázmány Péter bíbornok, esztergomi érsek öszszes munkái I – VII., 1894–1905;
Pázmány Péter összegyűjtött levelei I – II., 1910–1911.
