Krompecher Ödön
* Poprád, 1870. február 16. – † Budapest, 1926. augusztus 26. / orvos, patológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1915)
Édesapja Krompecher Imre (1839–1903) poprádi kereskedő, édesanyja Krompecher Vilma – Imre unokahúga – egy felkai orvos, Krompecher Sándor (1812–1890) lánya volt. Ödön a gimnáziumot Miskolcon kezdte, majd Iglón folytatta és ott is érettségizett 1889-ben. A budapesti egyetem orvosi karán 1894-ben szerezte orvosi oklevelét, utána tanársegéd a budapesti kórbonctani tanszéken. Kilenc hónapot töltött a párizsi Pasteur Intézetben Ilja Mecsnyikov mellett. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve 1902-ben magántanár, 1910-ben c., 1912-ben nyilvános rendkívüli tanár, 1914-től a kórbonctan nyilvános rendes tanára a budapesti egyetemen és a II. kórbonctani intézet igazgatója. Leírta a róla elnevezett, a basalsejtekből kiinduló laphámrákot (basalioma, Krompecher-daganat), amivel nemzetközi elismerést vívott ki. Megállapította a kristályosodás előfordulását az élővilágban. Jelentősek a sejtosztódásra, az óriás sejtekre, a metaplasiára, a különböző daganatokra, a gyulladásokra, a tuberkulózisra vonatkozó kutatásai. 1918–1919-ben a budapesti egyetem orvosi karának dékánja volt. Felesége Schulek Erika a kiváló magyar építész, Schulek Frigyes (1841–1919) lánya volt. Házasságukból négy gyermek született: Korompay (Krompecher) György (1905–1991) építészmérnök, Korompay (Krompecher) Andor (1908– ?), ikertestvére Korompay (Krompecher) Bertalan (1908–1995) néprajzkutató, folklorista, nyelvész, irodalomtörténész és Krompecher Judit (1912–2005) védőnő. Bizonyos források Krompecher István (1905–1983) orvos-anatómust, az MTA tagját is a fiának tekintik, de egyik tanítványa szerint csak távoli rokonok voltak. Krompecher Ödön filozófiával, képzőművészettel és ornitológiával is foglalkozott (1921-ben egy tanulmányt közölt a Természettudományi Közlönyben a madarak énekéről). Szenvedélyes hegymászó volt, a Tátrában és az Alpokban is többször megfordult, egyik kollégájával, Verebély Tibor (1875–1941) későbbi sebészprofesszorral 1898-ben kerékpártúrát tett az osztrák Alpokban. Utolsó könyvében (A Krompecher család története) 1341-től követi nyomon felmenőinek a sorsát. Számos nemzetközi társaság tagja volt. 1926-ban megkapta az MTA Nagydíját a basalsejtes rákot taglaló műveiért. Egy gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizált magán és ezért önkezével vetett véget életének.
Főbb művei:
Die mehrfache indirekte Kernteilung, 1895;
Der Basalzellenkrebs, 1903;
Kristallisation, Fermentation, Zelle und Leben, 1907.
