Herman Ottó
* Breznóbánya, 1835. június 26. – † Budapest, 1914. december 27 / természettudós, néprajzkutató, régész, ornitológus, politikus
Szülei német anyanyelvűek voltak, apja Breznóbányán orvos volt. A család 1847-ben települt át a Miskolc melletti Alsóhámorba, a 12 éves Ottó itt tanult meg magyarul. 1848-ban, 13 évesen katonának jelentkezett a honvédseregbe, de fiatal kora miatt haza küldték. 1853–1856-ban Bécsben géplakatosi tanulmányokat folytatott, de jobban érdekelték őt a természettudományok. 1857-ben besorozták a hadseregbe, ahonnan 6 év múlva sikerült leszerelnie. Kőszegen fényképészként dolgozott, közben Brassai Sámuel megbízásából az országot járva adatokat gyűjtött Magyarország pókjairól, madarairól, ismerkedett a népi mesterségekkel: a halászok és a pásztorok munkájával. 1877-ben elindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzetek című folyóiratot. A hazai tudományos közvélemény annyira fontosnak tartotta munkáját, hogy a magyar Természettudományi Társaság több évig ösztöndíjat folyósított számára, csak ne vállalja el egy nemzetközi Afrikaexpedícióban való részvételre szóló osztrák felkérést. Autodidakta volt, aki fokozatosan „elmélyült” számos tudományterületben, kezdve az entomológiával, az ichtiológiával és az ornitológiával, a néprajzon át egészen a régészetig.
Kiváló szervező volt. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Állatvédő Egyesület létrehozásának. 1893-ban megalapította és haláláig vezette a Magyar Ornitológiai Központot. Ugyanekkor indította el az Aquila madártani folyóiratot is. Közéleti szerepet is vállalt, éveken át országgyűlési képviselő volt. Herman Ottó több természetrajzi kiállítást szervezett, a legemlékezetesebb az 1896-os millenniumi volt. Igen termékeny szerző volt, közel 30 kötetet írt. Az egyik legnépszerűbb könyve A madarak hasznáról és káráról című munkája, amely több kiadást megért. [Ennek illusztrációit Csörgey Titusz (Nezsider, 1875. augusztus 12. – Tapolca, 1961. december 16.) festőművész és ornitológus készítette, aki gyermekkorát Dunaszerdahelyen töltötte és itt kezdte iskolai tanulmányait, a gimnáziumot pedig részben Pozsonyban, részben Sopronban végezte. Herman Ottóhoz soproni tanára, az ornitológusként is kiváló Fászl István ajánlatára került, és a nagy tudós különböző feladatokat bízott rá, egyebek között Petényi Salamon János (®Ábelfalva) hátrahagyott kéziratainak rendezését. Csörgey Tituszt tekintik a gyakorlati magyarországi madárvédelem megalapozójának.]
Főbb művei:
Magyarország pókfaunája I-III., 1876-1879;
A magyar halászat könyve I-II., 1887;
Petényi János Salamon, 1891;
Az éjszaki madárhegyek tájáról, 1893;
Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet, 1898;
A madarak hasznáról és káráról, 1901;
A magyar pásztorok nyelvkincse, 1914.
