Groh István

* Nagyberezna, 1867. június 2. – † Budapest, 1936. március 16. / művészettörténész, iparművész, restaurátor, a rozsnyói kat. főgimnázium tanára

A budapesti Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet szerzett. Nyíregyházán kezdte tanári pályáját, majd 1896-ig a rozsnyói kat. főgimnázium rajztanáraként tevékenykedett. Eközben a Rozsnyó környéki középkori templomok faliképeinek feltárásával is foglalkozott. A munkába tanítványait is bevonta. Rozsnyón házasodott, felesége Hénesz András helybeli építőmester lánya, Hénesz Anna volt. 1896-tól 1926-ig, nyugalomba vonulásáig a budapesti Iparművészeti Főiskola tanára, 1917–1926 között igazgatója volt. Művészettörténeti kutatásokat és restaurátori munkálatokat is végzett, különösen a magyarországi középkori templomok és műemlékek helyreállítása és konzerválása, a kultúrtörténeti értékű falfestmények lemásolása foglalkoztatta (160 lapos gyűjteménye az Országos Műemléki Felügyelőség tulajdona). 1908-ban a csetneki középkori templomban újabb freskókat tárt fel a mész- és vakolatrétegek alatt. Több más gömöri településen (Ochtina, Gecelfalva , Süvete, Gömörrákos) végzett kutatásokat és restaurálási munkákat. 1901-ben tanítványaival restaurálta az eperjesi Rákóczi-ház sgraffitó díszítését és elkészítette a lőcsei reneszánsz kori Thurzó-ház restaurálási tervét. Tudományos munkássága mellett regényeket is írt és szerteágazó publicisztikai tevékenységet is folytatott.

Főbb művei:
Gömör megye középkori falképei, 1896;
A Gömör megyei népi agyagművesség, 1899;
Magyar stílusú rajzminták, 1904;
Gömör megyei csipkék és hímzések, 1905;
A Sajó vidék népi építészete, 1907;
Magyar díszítőművészet I-II., 1908;
A bizánci keresztény művészet első emlékei Erdélyben, 1933.