Grendel Lajos
* Léva, 1948. ápr. 6. / író, publicista, szerkesztő, egyetemi oktató
Tanulmányait szülővárosában és Po.-ban végezte. 1973-ban a Komenský Egyetem BTK-án magyar–angol szakos tanári oklevelet szerzett. 1973-tól a Madách Könyvkiadó szerkesztője, 1990-től az ISZ, 1992-től 1994-ig a Kalligram c. folyóirat főszerkesztője volt. 1994 jún.-tól 1997-ig a Kalligram Könyvkiadó kiadóvezetője, az 1997/98-as tanévtől a Comenius Tudományegyetem BTK-ja magyar nyelvi és irodalmi tanszékének az adjunktusa. Jelentősebb irod. díjai: a Szlovák Írószövetség Díja (1985), Déry Tibor-díj (1987), a Magyar Írók Szövetségének Artisjus-díja (1988), József Attila-díj (1990), Füst Milán-díj (1995); Madách Imre-díj (1997); Ady Endre-díj (1997); Kossuth-díj (1999); Pribina-kereszt, I. fokozat (2003).
Első elbeszélése 1970-ben jelent meg az ISZ-ben. A hazai kritika érdeklődéssel és elismeréssel figyelte indulását, az 1981-ben megjelent Éleslövészet c. kisregénye, majd az ahhoz témában lazán, de beszéd- és szerkesztésmódjával annál nyilvánvalóbban kapcsolódó Galeri (1982), ill. Áttételek (1985) pedig olyan áttörést jelentett a mo.-i irod. életben, amilyenre szlovákiai magyar szerző esetében még nem volt példa. A fiatal íróegy csapásra az egyetemes magyar irodalom élvonalába kerül, írásművészetét a bp.-i kritika a Mészöly Miklós és Esterházy Péter nevével jelzett prózafordulat összefüggésrendjében kezdi értelmezni. A később „trilógiaként” emlegetett (és egy kötetben megjelentetett) három könyvnek a szlovákiai magyar irodalomban rendkívüli s a magyar irodalom egyetemében is vitathatatlan jelentőségét abban kell látnunk, hogy szerzőjének (a szlovákiai magyar térség hetvenéves irod. nagyotakarásai után) sikerült egy radikálisan új elbeszélő módot és olyan epikai hőst teremtenie, aki nemcsak egy szűk közösség, hanem az egyetemes emberi létezés képviselője is. Az Éleslövészet narrátora, a Galeri EL-je s az Áttételek kiadószerkesztője a kor (a század 60-as, 70-es és 80-as évei) reprezentatív tudása és történelmi emlékezete birtokában igyekszik a kor nagy kihívásait, kérdéseit egyfajta rendbe állítani magában. A trilógia három kötetében a szabadság (mint minden morális döntés alapja) és a szeretet az a két erkölcsi érték, amely az elbeszélő részéről végig és egyértelműen pozitív tartalmat vagy minősítést nyer, egyébként az elbeszélő magatartását is, s elbeszélésének (a műformálásnak) a módját is egyfajta etikai-filozófiai relativizmus határozza meg. Ez a relativizmus az 1989- ben megjelent Szakítások c. regénnyel kezdődően erejét veszti, a szerző egy rövid „realista” közjáték (Szakítások) s néhány szatirikus parabola (Thészeusz és a fekete özvegy, Einstein harangjai) után ma mintha Mikszáth ironikus anekdotizmusát, sőt Swift intellektuális-vitriolos iróniáját akarná feltámasztani. Újabb regényeit olvasva nem szabadulhatunk az érzéstől, hogy ezek több jelentéssíkú szatírák, leginkább talán magatartás- és stílusparódiák. Például a Nálunk, New Hontban c. regény olvasható akár a „posztmodern regény” paródiájaként is. Ez az újfajta nyelvalakítás jellemzi a noveláit is G.-nek, ahol legtöbbször a beszédmód „realizmusának” és a témák, a történetek irrealizmusának az összeszikráztatása adja az elbeszélés szellemi izgalmát.
G. a mai m gyar próza vitathatatlan tekintélye és mércéje. Sok művét idegen nyelvekre is lefordították (Éleslövészet, szlovák – 1985, francia – 1986, angol – 1999; Einstein harangjai, német – 1993, fr. – 1997, szl. – 1998, olasz – 2004; És eljön az ő országa, fr. – 1999; Bőröndök tartalma, szl.– 1989; Nálunk, New Hontban, szl. – 2002.)
Művek: Hűtlenek, elb., Po.-Bp. 1979; Éleslövészet, r., Po. 1981; Galeri, r., Po.-Bp. 1982; Áttételek, r., Po.- Bp. 1985; Bőröndök tartalma, elb., Po.-Bp. 1987; Szakítások, r., Po.-Bp. 1989; Thészeusz és a fekete özvegy, r., Po. 1991; Elszigeteltség vagy egyetemesség, tan., Bp. 1991; Einstein harangjai, r., Po. 1992; Rosszkedvem naplója, publ., Tatabánya 1992; Az onirizmus tréfái, elb., Bp. 1993; És eljön az ő országa, r., Po. 1996; Tömegsír, r., Po. 1999; Nálunk, New Hontban, r., Po. 2001; A tények mágiája, tan., Po. 2002; A szabadság szomorúsága, válog. és új elb., Po. 2002.
Irodalom: Berkes Tamás: Az elbeszélő gesztusa, Életünk 1980; Szegedy-Maszák Mihály: Tanulságától megfosztott történelem, MozgóVilág 1981; Görömbei András: G. L.: Éleslövészet, Forrás 1982; Szegedy- Maszák Mihály: Egy kisebbség fájdalmas önvizsgálata, Mozgó Világ 1983; Szörényi László: G. L.: Galeri, Kortárs 1983; Koncsol László: Kisvárosi emberek, Jelenkor 1983; Szávai János: A város és az idő, Új Írás 1983; Domokos Mátyás: G. L.: Áttételek, Kortárs 1986; Angyalosi Gergely: Egy eszményi állampolgár könyörtelen részvéte, Kritika 1987/4; Elek Tibor: Szabadságszerelem, Orpheus 1990/3; Tőzsér Árpád: Jelentések egy (létre) nyitott műhöz, Tiszatáj 1991/5; Angyalosi Gergely: Mítoszok keresztútján, Magyar Napló1991. nov. 15.; Kőrösi Zoltán: Mi az, hogy regény?, Jelenkor 1992/2; Radnóti Sándor: Példabeszéd a tehetség önismeretéről, Holmi 1992/1; Szirák Péter: Ariadné fonala elszakadt, Alföld 1992/5; Thomka Beáta: Regények párbeszéde. In: Áttetsző könyvtár, Pécs 1993; Szirák Péter: G. L., Kalligram 1995; H. Nagy Péter: Wagner evangéliuma, Élet és Irodalom, 1996. dec. 6; Balassa Péter: És eljön az ő országa, Kritika, 1997. február; Pályi András: Korunk hőse: az ügynök, Kalligram, 1998 április; Pályi András: Nagy, penetráns szélcsend, Élet és Irodalom, 1999. június 4; Németh Zoltán: És eljön a tömegsírok országa, Irodalmi Szemle, 1999. nov.-dec.; Bernard Humpel: Nálunk, New Hontban, Alföld, 2001/12; Thomka Beáta: Elődök, kortársak, Mészöly, Élet és Irodalom, 2002 jún. 7; Gróh Gáspár: Az első regény a rendszerváltásról, Bárka, 2002/1; Sturm László:„létélményt mutat fel”, Bárka, 2003/4; Olasz Sándor: A posztmodernen innen és túl. In: Mai magyar regények, Bp. 2003.
T. Á.
