Fabinyi Rudolf
* Jolsva, 1849. május 30. – † Budapest, 1920. március 7. / vegyész, egyetemi tanár, az MTA tagja.
Középiskolai tanulmányait Rozsnyón és Iglón végezte. 1867-ben lett a pesti tudományegyetem hallgatója, ahol 1871- ben kémia-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Pályafutását 1871-ben a József Műegyetem általános vegytani tanszékén, Nendtvich Károly (1811–1892) tanársegédjeként kezdte. Egy kétéves állami ösztöndíjnak köszönhetően felkereshette a korszak legjelentősebb európai laboratóriumait. Würzburgban Johannes Wislicenus, Grazban Zdenko Hans Skraup, Heidelbergben Robert Wilhelm Bunsen laboratóriumában dolgozott. 1878-ban Párizsból Charles Adolphe Würtz tanszékéről tért haza, miután értesült róla, hogy megüresedett a kolozsvári tudományegyetem vegytani katedrája. Jóllehet, mint több nyugati nyelvet beszélő fiatal tudósra szép karrier várt volna külföldön, ő mégis a hazatérés mellett döntött és végül sikeresen megpályázta a tanszéket: a 17 jelentkező közül I. Ferenc József őt nevezte ki az 1881-től a nevét viselő egyetem kémiaprofesszorává. Fabinyi Rudolf vezetése alatt a tanszék nemcsak új épületet kapott, hanem külföldi kapcsolatai révén korszerű műszerekhez is jutott. 1887-ben egy vegykísérleti állomást is létrehozott, ahol gyakorlati célú (közegészségügyi, ipari és műszaki) vizsgálatokat és elemzéseket végeztek. Felismerve az információátadás fontosságát 1882-ben saját költségén elindította az első magyar nyelvű folyóiratot (Vegytani Lapok), de ez 1889-ben anyagi okok miatt megszűnt. Ugyanakkor előadásaihoz nem írt tankönyvet, hanem arra ösztönözte hallgatóit, hogy rendszeresen járjanak az előadásaira. Ennek ellenére ezekből mégis összeállt egy könyv Fabinyi tanársegédének, Ruzitska Bélának köszönhetően, aki lejegyezte az előadásokat és 1895-ben, majd 1906-ban kiadta ezeket.
Fabinyi a kémia számos területével foglalkozott, kezdve az analitikai kémiától a fizikaikémián és a kémiai technológián át a szerves kémiával bezárólag. Vizsgálta az elektromos áram szintetikus folyamatokat beindító hatását a széngázokban, Farkas Gyula fizikussal tüzelőanyag-cellát szerkesztett és ezzel vagy 100 évvel megelőzte a fejlődést. Behatóan foglalkozott a festékanyagokkal is, és a ceracidin nevű vegyület előállításánál végbemenő egyik reakció Fabinyi-féle szalicil-aldehid reakció néven vált ismertté. Eljárást szabadalmaztatott a fa desztillálására is. Új módszert dolgozott ki a molekulasúly meghatározására. Fő és kedvelt kutatási területe azonban a szerves kémia volt. A kinolinszármazékokat tanulmányozta, különösen az azaron nevű növényi anyaggal foglalkozott behatóbban. 1909-ben elindította az 1907-ben alapított Magyar Kémikusok Egyesületének folyóiratát a Magyar Kémikusok Lapját. Az 1918-as impériumváltást követően számos kolozsvári kollégájával Budapestre menekült, ahol a spanyolnátha-járvány áldozatává vált.
Főbb művei:
Jelentés a capronamid előállításának egy módjáról, 1874;
Két isomer mono-bromnithro-naphtalinról, 1876;
Tanulmányok az aldehydek vegyületeiről phenolokkal, 1877;
Az ecetsav aetherek felbomlása magasabb hőmérséken, 1883-1884;
A kolozsvári tudományegyetem új vegytani intézete, 1884;
Az elektromos áram befolyása a fémek oldhatóságára, 1890;
Stereochemiai tanulmányok, 1894;
Az elektrochemiai elmélet, 1895;
A molekulák világából, 1917.
