Egri Viktor
* Nagyszombat, 1898. dec. 26. – † Pozsony, 1982. aug. 6./ író, drámaíró, publicista
A po.-i felső kereskedelmi iskolában érettségizett (1915), tisztviselőként dolgozott, majd bevonult katonai szolgálatra. 1917-ben megjárta az olasz (Isonzo), 1918 őszén a francia (Verdun) harctereket. 1919-től ismét tisztviselő volt. A fasizmus éveiben hallgatásra kényszerült, bujkált. 1945 után Po.-ban élt. 1949-től az Új Szó kulturális rovatának vezetője, 1956–1959-ben a Hét főszerkesztője, majd az ISZ olvasószerkesztője volt.
A kisebbségi magyar irodalom meghatározó egyénisége. Első regénye, a Rácsablakos ház (1924) a bp.-i Genius kiadásában jelent meg. A felszínes, zsúfolt, romantikus történetben a régi és az új élet összeütközéseit ábrázolja. Novellistaként a Pierre találkozása (Berlin 1925) c. kötetben mutatkozott be. A két vh. között írt elbeszélései közül a fenti, valamint az Átkelés a Tagliamentón és a Madeleine mutattak írói erényeket. Lélektani elmélyülésre vall a János, a félkegyelmű, szociális érzékenységet mutat az Ártatlanok igazsága, az Ábel vagy A lámpa, továbbá a gyarmati sorsot megjelenítő Kamba és az arany, valamint az Aranyemberek c. írása. Későbbi regényeiben (Demeter megtérése, Berlin 1927; Felkél a nap, Po. 1928) első regényének hibái ismétlődnek. A PMH folytatásokban közölte Süllyedő partok c. regényét (1931 ápr. – máj.), mely a húszas évek elején játszódik; hősnője az okkultizmusnak hódol, s szeretőit spiritiszta szeánszain szerzi. A regényt 1945 után átdolgozta, s egy forradalmi felfogású festőművész alakjával kiegészítve Boldogok szigete (1964) címmel jelentette meg. Legsikeresebb műve az Égő föld (Bp. 1937) c. regénye, melyben egy népvándorlás kori tragikus szerelem, a longobárd királyfi (Alboin) és a gepida királylány (Rozamunda) szerelmének történetét dolgozta fel. A regény a hatalomvágy, a női szépség és gonoszság regénye, történelmi légköre hiteles. Az író 1945 után ezt is átdolgozta, eszmeiségét „feltöltötte” (Égő föld, 1958).
1945 után szervezője és irányítója volt az irodalmi életnek, s ő sem kerülte el a sematizmus buktatóit. Először drámaíróként mutatkozott be (Sovánka, Fény a faluban, 1950; Közös út, 1951; Pünkösdi királyság, 1954), elbeszéléseit az Ártatlanok igazsága (1954) c. kötetben adták ki. Márton elindul (1953) címmel átdolgozta a Felkél a nap c. korábbi regényét: a Felkél a nap hőséből (Bálint Márton) pártmunkást kreált. A második kötetben, a Tűrj, üllő (1956) címűben a főhős a második világháború szenvedéseit éli át kényszerű passzivitással. Főleg azok a fejezetei hitelesek, melyek a zsidóüldözést és a partizánharcokat ábrázolják. A trilógia harmadik kötete (Üss, kalapács!) Fábry Zoltán lesújtó bírálata hatására nem készült el. Szívet cserélni nehéz (1960) c. regénye felszínes, romantikus kémregény magyar disszidensekkel. A kisebbségi sorsproblémákat próbálta megírni a Megmondom mindenkinek (Po.–Bp. 1965) c. regényében, melyben az epikai hitel helyett a politika közhelyei érvényesülnek. A fasizmus, a szlovákiai fajüldözés témájához nyúlt vissza az Agnus dei (1968) c. regényében.
Környezetrajzai hitelesek, epikai ereje, művészi értéke (szerkezetében és a történet felépítésében) felemás, a hősök a „jók és rosszak” sémája szerint különböznek egymástól. Esszéregény-kísérletnek tekinthető a Festett világ (1974) c. művészregénye, melynek főhőse (az író alakmása) személyes vallomásokban mondja el élményeit színházról, művészetről s a világ eseményeiről. Novelláit, elbeszéléseit gyűjteményes kiadásokban jelentette meg: Emberközelben (1967), Eszter, Bella és a többiek (1971), ill. posztumusz kötetként a Fény és kenyér (1983) címűt. Életrajzi jellegű kötetei az Angyalbőrben (1977), a Társakkal és társtalanul (1978) s A hallgatás évei (1980). Drámái közül az örök emberi témákhoz kötődőek mondhatók sikereseknek. Iránydrámái (Közös út, 1951; Fény a faluban, Házasság, 1955) kihulltak az idő rostáján. A haladás és maradiság, humánum és antihumánum témáját dolgozta fel a történelmi keretbe ágyazott Ének a romok felett (1956) c. verses tragédiájában, s romantikus (mondai) szerelmi történet szólalt meg az Örök láng (1957) c. drámájában. Munkásságának szerves része volt kritikusi tevékenysége. Az irodalomról, színházról szóló írásai a Tiszta források (1972), a Csendes esték vallomása (1973) és A rivalda fényében (1975) c. kötetekben jelentek meg.
Művek: Helsinki napok, rip., Po. 1955; Sovánka, r., uo. 1958; Öt színdarab, Po.–Bp. 1957; Virágzik a hárs, d., Po. 1959; Ilonának hívták, d., uo. 1964; Férjhez adom az anyámat, d., uo. 1965; Emberközelben, önéletírás, Po.–Bp. 1967; Pergőtűzben, r.trilógia, uo. 1968; A tüzet rettegik a farkasok, d., Po. 1974; Rendbontók, r., Po.–Bp. 1982.
Irodalom: Fábry Zoltán: Utószó: 1956. = F. Z.: ÖÍ 8.; Turczel Lajos: Az Égő föld helye és jelentősége, E. V. életművében. = T. L.: Írás és szolgálat, Po.–Bp. 1965; uő: E. V., a novellaíró, uo.; Csanda Sándor: Első nemzedék, Po. 1968, 1982; Turczel Lajos: Az Agnus Dei helye E. V. regényírói műhelyében. = T. L.: Portrék és fejlődésképek, Po.–Bp. 1977; Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980, Bp. 1982; Fónod Zoltán: Látogatóban E. V.-nál. = F. Z.: Vallató idő, Po.–Bp. 1980; Uő.: Utószó. = E. V.: Fény és kenyér, Po. 1983; Uő: Üzenet. Bp. 1993., Po. 2002.
F.Z.
