Bruckner Győző
* Késmárk, 1900. november 1. – † Budapest, 1980. március 8. / szerves kémikus,
gyógyszervegyész, egyetemi tanár, az MTA tagja
Édesapja vagy 25 éven át matematika tanára, majd igazgatója volt a késmárki líceumnak, ahol fia is középiskolai tanulmányait végezte. A budapesti József Műegyetemen 1925-ben vegyészmérnöki, a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen 1928-ban egy fizikokémiai tárgyú munkájáért bölcsészdoktori oklevelet szerzett (később kizárólag szerves kémiával foglalkozott!). 1926 és 1949 között Szegeden tanított. 1926–1938-ban a Ferenc József Tudományegyetem Vegytani Intézetének, ill. Szerves kémiai és Gyógyszervegyészeti Intézetének tanársegéde, majd magántanára volt, 1938-tól előbb nyilvános rendkívüli, majd rendes tanár. 1949-től 1970-ig a budapesti ELTE tanszékvezető professzora volt. Az 1920-as évek második felében néhány évig németországi (Berlin–Charlottenburg) és ausztriai (Graz) egyetemeken volt vendégkutató. Az osztrák Fritz Pregl Nobel-díjas kémikusnál elsajátította a biokémiai mikroanalitikai módszereket, amelyeket eredményesen elterjesztett Magyarországon. Szegeden jó kapcsolatokat ápolt a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel, aki egyebek között felfedezte a P-vitamint is. Erről az anyagról Bruckner Győző mutatta ki, hogy valójában két flavono-glikozid keveréke. Elsősorban a gyógyhatású természetes vegyületek vizsgálata terén ért el jelentős eredményeket, miközben alapvető fontosságú reakciómechanizmusokat fedezett fel (pl. a megfordítható N–O-acilvándorlás, diénszintézis átvitele aromás rendszerekre). Nevéhez fűződik az izokinolin szintézisének elméleti levezetése és gyakorlati megvalósítása. Egyik legjelentősebb felfedezése a lépfenebacilussal kapcsolatos: 1937-ben megállapította, hogy a kórokozó nagyfokú ellenálló képességét egy olyan tokanyagnak köszönheti, amely D-glutaminsav láncból felépült polipeptidet tartalmaz, amellyel az L-aminosavakat lebontani vagy átalakítani képes mikroorganizmusok nem tudnak mit kezdeni. Bruckner Győző ettől kezdve elsősorban a peptidkémiával foglalkozott. Az 1950-es és az 1960-as évek fordulóján az ő vezetésével sikerült a világon először az agyalapi mirigyben termelődő adrenokortikotrop hormont mesterséges úton előállítani. Iskolateremtő tudós volt, tanítványai később maguk is professzorok és szakterületük kiemelkedő művelői lettek. Bruckner Győző kétszer (1949, 1955) kapta meg a Kossuth-díjat. Számos magyarországi és külföldi tudományos társaság tagja volt. Az MTA 1946-ban levelező, 1949-ben rendes tagjává választotta. Azonos nevű nagybátyja – Bruckner Győző (1877–1962) – jogtörténészként vált ismertté és az MTA tagjává. Öccse, Bruckner Zoltán (Késmárk, 1902. december 11. – Budapest, 1958. június 23.) úgyszintén vegyészmérnök lett és a magyar gumigyártás egyik irányítója volt. 1945–1950-ben hadifogolyként a Szovjetunióban építőanyag-kutatással, talajjavítási technológiák kidolgozásával foglalkozott.
Főbb művei:
Szerves kémia I-III., 1952–1981.
