* 1958. június 20., Dunaszerdahely – † 2013. november 22., Dunaszerdahely / néptáncos, szabadúszó koreográfus
A Szőttesben tanult táncolni, Dunaszerdahelyen élt, készített koreográfiát a Teátrum színháznak is és az utóbbi években a Csallóközi Néptáncegyüttes mellett több amatőr tánccsoportot is vezetett a környéken.
A kőműves szakmát tanulta ki, és szerelmese lett a népi táncnak. Dunaszerdahelyen kezdett ismerkedni vele, 1972-ben Vili bátyját követve került Pozsonyba. A Szőttes Kamara Néptánc Együttesben, Quittner János táncosaként, barátjaként vált igazán a tánc művelőjévé. Ott 1972-1986-ig táncolt. A Szőttesben, Quittner János táncosaként vált igazán a tánc művelőjévé. A Tavasztriológia tánceposzban a jobbágyok között szerepel a neve, a Mese, mese mátka táncszínházban, a Sa pale Phinov cigány filmben kiemelkedő szerepben mutatkozott be. A ’87-es új műsorban, a Nyugtalan énekben már nem találjuk a nevét. Új feladatokat vállal.
1983-ban külföldre menekült Quittner János, a jó barát, és Ő is szakmailag felnőtt. Szőttes táncos korában Mestere – így nagybetűvel írva – Quittner Jánost lett. A Szőttesben táncolása idejében, elvégezte a pozsonyi Népművelési Intézet magyar nyelvű, szakmai bizonyítványt jelentő, három éves koreográfusi táviskoláját, mai divatos szóval élve, átképezte magát egy új mesterségre. Még táncolt, de már szárnyait is bontogatta. 1984-től Nagymagyaron kultúrházi alkalmazott, még szerepel az 1985-ben bemutatott Szőttes műsorban, a Varga Ervin
új koreográfusuk alkotta Hej, révész, révész címűben, az előzőktől jelentősen eltérő felfogásban megfogalmazott óriási sikert aratott kompozícióban. Ebből az időszakból is nagyon sokat tanult. Az új műsorban, A nyugtalan énekben már nem vállalt szerepet.
1986-tól Dunaszerdahelyen a Városi Művelődési Központ néptáncszakelőadója, és vezetője a Csallóközi Dal- és Táncegyüttesnek. Itt, ebben a munkakörben talált magára, tudatosan vállalva: folytatója lett Quittner koreográfiai stílusának. Munkájában tudta alkalmazni mindazt a gyakorlati és elméleti tudást, amit táncosként több mint egy évtizeden keresztül a Szőttesben magába szívott. „A Szőttesben nagyon intenzív munka folyt, én ennek örülök, – ebből élek”, vallotta az Interaktív TV-ben készített interjúban. Alkotói ösztöne itt terebélyesedett tudássá. Az együttesében táncolt is és koreográfiákat, később műsorokat készített. Első egész esti műsora a Halva születtünk általános meglepetést váltott ki, – jól sikerült próbálkozás volt. Ezt követte a sokkal átgondoltabb, alaposabban megfogalmazott A kopjafa árnyékában című. Műsoraival az együttes Zselízen, az országos népművészeti fesztiválon, 1988-ban 3. helyezést ért el, 1990-ben Aranysávos minősítést nyert.
A babérokat aztán folyamatosan aratta. 1990-en után az együttese előtt megnyíltak a határok, jártak a Mecedóniában, a Törökországban, Szerbiában. Előtte is, kinyílt a világ, koreográfusként segítette a környező magyar együtteseket, de sokat járt a déliekhez, a Vajdaságba is, aztán több évig élt Izraelben, de visszajött és Dunaszerdahelyen folytatta ott, ahol abbahagyta, de közben 1994-95-ben vezető oktatója volt a Szlovák Állami Népi Együttes utánpótló iskolájának. Alkotó idejének ebben a szakaszában együttesénél nagy értékű műsorokat hozott létre, és táncszínházi esteket rendezett. Élete teljében, 2013. augusztus 20-ára Dunaszerdahelyen megrendezte a Magyar ima – fohász a magyarságról vers, ének, tánc, zene ötvözetből készült műsort. A környéken (Nyékvárkony, Csenke, Nádszeg, …) több gyermek néptánccsoportnak volt a vezetője, az az ember volt, aki a néptáncnak élt.
