Bolgár Elek

* Kassa, 1883. július 3. – † Budapest, 1955. június 26. / jogász, történész, egyetemi tanár, az MTA tagja (1949)

1906-ban fejezte be jogi tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen. Már korán kapcsolatba került a baloldali gondolkodókkal és a marxista tanítással. Munkatársa volt a Huszadik Század folyóiratnak, Szabó Ervinhez baráti szálak fűzték és ez csak felgyorsította közeledését a korabeli munkásmozgalomhoz. 1907–1911-ben az USA-ban és Svájcban dolgozott, többek között az Amerikában megjelenő Népakarat munkásújság szerkesztője is volt. 1910-ben Bernben avatták a filozófia doktorává. 1911–1919 között Magyarországon élt, újságíróként, tanárként tevékenykedett. Az 1919. márciusi kommunista hatalomátvételt követően Kun Béla helyettese lett a külügyi népbiztosságon. A Tanácsköztársaság idején kapott egyetemi tanári kinevezést, és a Történelmi Materializmus Kutatóintézetének igazgatója is lett, de a kommün bukását követően emigrált. 1922–1937 között Bécsben és Berlinben élt, 1937-ben a Szovjetunióba ment és egyetemes és diplomáciatörténetet tanított a rosztovi egyetemen. 1944-ben a szovjet csapatokkal tért vissza Magyarországra. 1945-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, de külügyi államtitkárként is tevékenykedett. 1947-ben Prágában, 1948–1951-ben Londonban volt Magyarország nagykövete. Hazatérését követően haláláig a budapesti tudományegyetem tanszékvezető professzora volt.

Főbb művei:
Választójog és választórendszerek, 1908;
Krieg und Proletariat, 1924;
Németek magyarországi politikája titkos német diplomáciai okmányokban, 1950;
A kapitalizmus fejlődésének alapvető kérdései az Egyesült Államokban a szovjet történeti irodalom fényénél, 1954;
Válogatott tanulmányok, 1958.