Blaskovics József
* Ímely, 1910. június 12. – † Prága, 1990. július 6. / turkológus, műfordító, egyetemi docens
Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, a komáromi bencés gimnáziumban érettségizett (1929-ben), Pozsonyban elvégezte a tanítóképzőt (1931-ben), ezt követően azonban sikertelenül próbálkozott a prágai Károly Egyetemen. Az 1930- as évektől szülőfalujában, majd Nyárasdon, végül 1938–1946 között Galántán volt néptanító. 1943-ban levelezői szakon elvégezte a szegedi Tanárképző Főiskola matematika-fizika szakát, később beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol orientalisztikát tanult Németh Gyulánál, Germánus Gyulánál és Fekete Lajosnál. A világháború végeztével azonban budapesti tanulmányai félbeszakadtak, ezeket az 1940-es évek végén Prágában fejezte be. Közben 1946–1947-ben Bazinban, majd 1947–1950-ben Pozsony Főrév városnegyedében volt matematika-fizika szakos tanár. 1950-től haláláig Prágában élt, ahol a Károly Egyetemen Rákos Péterrel közösen 1951-ben megalapította a hungarisztikai szemináriumot, 1955-ben pedig elindította a turkológiai szemináriumot. Tankönyveivel, tanulmányaival megalapozta a modern cseh turkológiát. Török, azerbajdzsáni, tatár, kazah és bengáli nyelven íródott szépirodalmi műveket fordított cseh, illetve magyar nyelvre. Kutatóként elsősorban az oszmán-törökök és a magyarok hódoltság kori kapcsolatának kérdéseivel foglalkozott. Az 1970-es évek második felében lefordította és kiadta a feltételezett magyar ősgeszta török nyelvű változatát, a Tárih-i Üngürüsz-t (A magyarok története. Bp., 1983). Egyik fő műve (A kegyes szultánok és a nagyságos erdélyi fejedelmek – I. és II. Rákóczi György – levelezése a Kassai Királyság ügyében) máig kéziratban maradt. A magyar nyelv népszerűsítőjeként is sokat fáradozott, megírta a csehek számára a magyar nyelvtan alapjait és magyar nyelvkurzusokat szervezett Prágában. 1957-ben a Török Nyelvészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, 1973-ben a Török Köztársaság elnöke díszoklevelet adományozott neki, 1978-ban pedig megkapta a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérmet. Szülőfalujának főterét 2005-ben róla nevezték el és tiszteletére egy emléktáblát is elhelyeztek a helyi művelődési ház falán.
Főbb művei:
Dějiny turecké literatury (A török irodalom története; angol, német és bolgár nyelven is) 1953;
Türkische Handschriften der Universitätbibliothek in Bratislava (Török kéziratok a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban), 1961;
Rimavská Sobota v čase osmanského panstva (1974 – magyarul 1989-ben, majd 1995-ben Rimaszombat és vidéke a török hódoltság korában címmel jelent meg);
Érsekújvár és vidéke a török hódoltság korában, 1989;
Az újvári ejálet török adóösszeírásai,1993;
Blaskovics Emlékkönyv (válogatás kötetben meg nem jelent írásokból), 1995.
