Bálint Csanád
* Kassa, 1943. szeptember 24. – / régész, az MTA tagja (2010)
Édesapja, Bálint Alajos szintén régész volt: 1939–1945-ben Kassán muzeológus. Budapesten 1961-ben érettségizett, majd felvették az ELTE Bölcsészettudományi Karának régészet–történelem szakára, ahol 1966-ban szerzett régész és középiskolai tanári diplomát. Tanárai többek között László Gyula, Bóna István és Czeglédy Károly voltak. Diplomájának megszerzése után a poitiers-i Középkori Civilizáció Felsőfokú Tanulmányi Központ ösztöndíjasa volt. 1967-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeumban kapott segédmuzeológusi állást, majd 1971 és 1974 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett aspirantúrát. 1974-ben az MTA Régészeti Intézete tudományos munkatársa, később főmunkatársa, majd csoportvezetője lett. 1994-től az intézet igazgatója. Fő kutatási területe a kora középkori steppei népek régészete, ezen belül az eurázsiai steppék népei. Emellett a Kárpát-medence kora középkori régészetével is foglalkozik (elsősorban a nagyszentmiklósi kincs eredetével). A steppei népek anyagi kultúrájának viszonyát vizsgálja a nagy keleti (Mongólia, Kína, India) és az egykorú európai civilizációkhoz. Monográfiákban feldolgozta a kora középkori steppei népek régészetét, valamint a honfoglalás kori dél-magyarországi leleteit. Elsőként elemezte a késő avar kori telepkerámiát és sikerült feldolgoznia a Transz-Kaukázus (Kaukázuson túli) kora középkori régészeti és numizmatikai leleteit a VI–VII. századi eurázsiai steppék szempontjából. Jelentősebb tudományos eredménye a nagyszentmiklósi kincs (a mai romániai Nagyszentmiklós mellett talált huszonhárom koraközépkori aranyedény) leleteinek rendszerezésében és feldolgozásában vállalt szerepe. Itt a kincs származásával, a vele kapcsolatos analógiákkal és egyéb régészeti kérdéseivel foglalkozik. Igazgatóként modernizálta az intézet tematikáját és biztosította a kutatások anyagi feltételeit, valamint bevezette az interdiszciplináris kutatási módszerek alkalmazását. A történeti kérdések megválaszolásának genetikai módszere nemzetközi érdeklődést váltott ki. Több mint százhetven tudományos és tudománynépszerűsítő publikáció szerzője vagy társszerzője. 2001-ben lett az MTA levelező, 2010-ben rendes tagja.
Főbb művei:
Kelet-Európa és a Kárpát-medence kora középkori régészete, a honfoglaláskor régészete, a magyar őstörténet és honfoglaláskor
pénztörténete (In: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba), 1976;
Die Archäologie der Steppe.Volkerschaften zwischen Volga und Donau in 6.–10. Jahrhundert, 1989;
A koraavarok, Kelet és Bizánc, 1994;
A kora középkori kelet-európai steppe régészete és a 9–10. századi magyarok, 1996;
Analógiák a nagyszentmiklósi kincsen „belül” és „kívül”(akadémiai székfoglaló), 2002.
