Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Ambrózy-Migazzi István gróf

* Nizza, 1869. március 5. – † Tana, 1933. augusztus 31. / jogász, dendrológus, botanikus

Gyermekkorát a Vas megyei Tanán töltötte és édesanyja, Erdődy Agáta grófnő hatására kezdett el érdeklődni a kertészet és általában a természet iránt. Főleg a növények ragadták meg, és jogi tanulmányai mellett Bécsben, Leuvenben és Budapesten biológiai tárgyakat is hallgatott. A botanikával csak kedvtelésből foglalkozott, elsősorban a közélet terén jeleskedett, mint országgyűlési képviselő, emellett a birtokain gazdálkodott. 1892-ben vette feleségül Migazzi Antónia grófnőt, gróf Migazzi István lányát és így lett a birtokosa a malonyai uradalomnak, ahol 1894–1895-ben egy kastélyt épített, mellette pedig egy 100 holdas (67 ha) területen növénykertet alakított ki Mysák József kertész közreműködésével. Itt külhoni növényeket, mindenekelőtt örökzöld fákat telepített (kb. 1500 fajt). Nagy kedvelője volt a rózsáknak is, és örökzöld amerikai fajtákat hozatott, amelyek azonban idővel kipusztultak és helyükre a híres korponai rózsanemesítő, Geschwind Rudolf által nemesített fajták kerültek. A malonyai kastélyba Európa neves dendrológusai is gyakran ellátogattak. Az I. világháború kitörése azonban megakasztotta az arborétum gyarapítását és az 1918-as impériumváltást követően Ambrózy már nem tért vissza erre a birtokára, hanem a Vas megyei Kám községtől mintegy 2-3 km-re 1922–1933 között létrehozta a jeli arborétumot. Az volt a szándéka, hogy a mediterrán égövi lombhullató örökzöldek számára is megfelelő mikroklímát és olyan növénytársulásokat alakítson ki, amelyek biztosítják az igényesebb fajok megmaradását is. Ezt sikeresen megvalósította, így napjainkban is kutatható, illetve látogatható mindkét arborétuma. A malonyai arborétumot 1953-ban a SZTA vette birtokba és ettől kezdve már nemcsak az Ambrózy által hirdetett semper vireo (’örökké zöldellek’) elv, hanem növényföldrajzi szempontok szerint is telepítenek új fafajokat. A sírhelyét a jeli arborétum közepén maga jelölte ki, a kriptán kedvelt mondása olvasható: Semper vireo. A malonyai arborétumban egy egészalakos bronzszobra áll.

Kategóriahelyi
Életéhez kapcsolódó településekMalonya [Mlyňany]
Működési ideje19. század / 20. század
Tevékenységi körjogász
ForrásinformációkLacza Tihamér: A tudomány apostolai, Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén, I-II. kötet, Madách Kiadó, 2013
Rövid URL
ID116279
Módosítás dátuma2019. december 4.

Hibát talált?

Üzenőfal