Alexander Béla
* Késmárk, 1857. május 30. – † Budapest, 1916. január 16. / orvos, radiológus, egyetemi tanár
Édesapja késmárki városkapitány volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1876–1881-ben a budapesti egyetem orvosi karának hallgatója volt. Oklevele megszerzése után a kórbonctant oktató Scheuthauer Gusztáv tanársegédjeként dolgozott, de apja közbelépésére visszatért Késmárkra, ahol városi orvosként praktizált. Emellett segítette a szociálisan rászorultakat, aktívan bekapcsolódott a város és a környék szellemi életébe (még verseket is írt a Tátráról), miközben folyamatosan tanulmányozta a legújabb orvosi eredményekről beszámoló könyveket és folyóiratokat is. Nem meglepő, hogy Magyarországon az elsők között értesült Wilhelm Conrad Röntgen (1845–1923) felfedezéséről és 1896-ban személyesen is felkereste a német tudóst, hogy az akkor még X-sugaraknak nevezett hullámokról érdeklődjön, majd maga is szert tett egy röntgenkészülékre, amellyel kilenc éven át a napi körorvosi munkát elvégezve a késő éjszakai órákba nyúlóan folytatott megfigyeléseket, készítette az újabb és újabb felvételeket. Nemzetközi szakfolyóiratokban publikálta eredményeit és nevét rövid idő alatt elsősorban külföldön ismerték meg. 1901 és 1906 között több alapvető fontosságú röntgenológiai szakkönyvet jelentetett meg, ezek között a legjelentősebb a németül írt A gerincoszlop ferdülése című monográfia, amely 42 röntgenfelvételt és 14 rajzot is tartalmazott. Ebben a terhesség 2. hónapjától az újszülött korig követte nyomon a gerincoszlop alakulását. Feltehetően ez volt az oka annak, hogy fia szellemi fogyatékosan született, miután várandós feleségét is kitette a röntgensugaraknak. Ő fejlesztette ki a plasztikus röntgenfelvétel-technikát. A Német Röntgen Társaság hívta fel a pesti illetékesek figyelmét Alexander Béla alapvető munkásságára és ennek eredményeként nevezték ki 1907-ben a budapesti Egyetemi Röntgen Intézet vezetőjének. 1909-től magántanárként – Magyarországon elsőként – oktatta a röntgenológiát a budapesti egyetemen. A különböző betegségek (főleg a szifilisz) következtében deformálódott csontok röntgenológiai vizsgálatában új távlatokat nyitott, de az évek során a szervezetét ért nagy sugárdózis kihatott az egészségére, és amikor 1916 januárjában belázasodott, legyengült szervezete feladta a reménytelen küzdelmet. Szülővárosában helyezték örök nyugalomra 1916. január 18-án. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Radiológiai Intézete az ő nevét viseli, 1964 óta pedig az arra érdemes röntgenológusokat a róla elnevezett díjjal tüntetik ki.
Főbb művei:
Die Untersuchung der Nieren und Harnwege mit X-Strahlen, 1912.
