Hatvani István
* Rimaszombat, 1718. november 21. – † Debrecen, 1786. november 16. / orvosdoktor, matematikus, természettudós, tanár
Apja könyvkötőmester volt. Alsóbb iskoláit Rimaszombatban, Losoncon, Kecskeméten végezte. 1737-ben a révkomáromi iskolához helyezték preceptornak. 1738-ban beiratkozott a debreceni kollégiumba, de a pestisjárvány miatt csak 1741- ben vált tógátus diákká. Kísérleti természettanra Szilágyi Sámuel tanította. 1746-ban Bázelben folytatta tanulmányait. Animadversiones theologicocriticae c. filozófiai doktori értekezését 1747. június 17-én nyújtotta be. 1746-ban az orvosi szakra is beiratkozott, és 1748-ban De aestimatione morborum ex facie c. értekezése alapján orvosdoktorrá avatták. 1747-ben meghívták Debrecenbe a matematika és fizika tanítására, ezért a két Bernoullinál Bázelben matematikát is hallgatott. 1748-ban Utrechten át Leidenbe ment. Tanulmányai folyamán meghívásokat kapott a heidelbergi, a magdeburgi és a leideni egyetemre. 1749-ben foglalta el a debreceni kollégium filozófiai és matematikai tanszékét A matematika haszna a tudományokban c. székfoglalójával. 1757-ben írt önéletrajza szerint filozófiatörténetet, ontológiát, theologia naturalist, kozmológiát, physica generalist és specialist, kísérleti fizikát, botanikát, orvosi fiziológiát, földrajzot, hidrosztatikát, mechanikát, csillagászatot, erkölcstant és természetjogot adott elő. Magyarországon először ő tanított kémiát (1750).
Mint fizikus a debreceni kartéziánus hagyományokkal szemben már inkább Newton követőjének mutatkozik. Felismerte a kísérletek jelentőségét és a kvantitatív tárgyalás szükségességét a fizika oktatásában. Feltehetőleg elektrosztatikai kísérletei miatt, melyek egyébként a misztikától távol álltak, „ördöngös” híre kelt, s alakja köré legendák szövődtek. A tanítás mellett gyógyítással is foglalkozott, a debreceni és Bihar vármegyei gyógyszertárak felügyelője volt. A kollégiumnak 1781. évi tanügyi reformját magára és tanártársaira sértőnek tartotta. Az ellene való küzdelembe belefáradva 1786-ban nyugalomba vonult. Külföldi tudósokkal kiterjedt kapcsolatai voltak. A kor felkészült polihisztora volt, aki a tudományok legkülönbözőbb területein hallatta szavát. A természeti megfigyeléseket felhasználta az iskolai oktatás kibővítésére és szemléltetésére. Így kell értékelni például a Nap delelési magasságából meghatározott földrajzi szélességet, amely ugyan már a kor kívánalmaihoz képest is pontatlan volt, de a tanulóknak tájékoztatást adott a mérés kivitelezéséről (a debreceni kollégiumban alapfokú földmérő képzés is folyt). Nagyobb igényű az 1769. évi üstökös megfigyelése, amelynek pályáját is megpróbálta meghatározni, továbbá az 1776. évben látott sarkifény-jelenség szabatos leírása. Magyarországon elsőként ismertette a valószínűség-számítás lényegét. Pontos statisztikai adatokra és a valószínűség-számítás, valamint a matematikai statisztika eszközeire támaszkodva megbízható következtetéseket vont le a hazai halálozási viszonyokból, és orvosként tanácsokat is adott az itthoni szomorú helyzet megjavítására.
Főbb művei:
Introductio ad principia philosophiae…, 1757;
Thermae Varadienses examini physico et medico, 1777.
