Lázár Jenő
* Pozsony, 1903. február 3.– † Budapest, 1964. december 21. / gépészmérnök, ókorkutató,régész
Apja, Lázár Ferenc a Vas megyei Celldömölkön 1911-ben alapított Ság-hegyi Bazaltbánya Rt. társtulajdonosa és vezetője lett, ezért a család Pozsonyból ide költözött. Lázár Jenő a bécsi egyetem mérnöki karán 1927-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett és apja vállalatának mérnöke, később főmérnöke, 1935-től pedig vezetője lett. Ő kezdte meg a bányaművelés során előkerült régészeti leletek módszeres gyűjtését és feldolgozását. Tudatos kutatómunkával, a bányamunkások bőkezű támogatásával többezer leletanyagot mentett meg az egyetemes kultúra számára. Az előkerült és feldolgozott tárgyak 2500 éven át létező fejlett kultúráról adtak hiteles képet az általa – a bazaltbánya egykori transzformátorházában – létrehozott nyilvános múzeumban. Pontos dokumentációt adott a Ság-hegyi öntőműhely működéséről, miután a bronzművesség eszközeit, öntőformáit is nagy számban tárta fel. Elemezte az anyagok összetételét, formáit, az alapanyagok ideszállításának lehetséges körülményeit. A neolitikum, a réz és bronzkor, továbbá a hallstatt-kori rétegek kutatása során nemcsak az ipar, hanem az állattenyésztés, a mezőgazdaság köréből származó leletanyagot is rendszerezte és számos történelmi-társadalmi vonatkozásra világított rá. Felhívta a figyelmet a sági és velemi őstelep több közös vonására, amit később a velemi ásatások is igazoltak. Kutatta a Ság-hegy környékét, de figyelme kiterjedt a Kemenesalja távolabbi vidékeire is.
A feltárt halomsírok, tumulusok szintén gazdag leletanyagot szolgáltattak, amelyek révén bizonyította, hogy a hallstatt-kori kultúra elterjedési határa jóval keletebbre van, mint azt korábban hitték. A halomsírok rekonstrukciójából levont következtetése, az Iliászban leírt temetési szertartással való kapcsolat a vallástörténészeknek nyújt értékes információkat. Vallástörténeti érdeklődését mutatja Az Ókori kelet vallásai című kéziratban maradt ismeretterjesztő munkája. Egy másik, jelentős publikációjában bebizonyította, hogy az itáliai kettősarcú istenek hasonmása már a hettitáknál is megtalálható. 1944 nyarán koncentrációs táborba hurcolták, ahol felesége és kislánya elpusztult. A bánya államosítása (1948) után Budapestre költözött és előbb a Kőbányaipari Nemzeti Vállalat, később az UVATERV vezetője lett. Megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa címet és tanított a Mérnöktovábbképző Intézetben is. Pályája végén a Szilikátipari Vállalat vezető főmérnökeként tevékenykedett.
Főbb művei:
A sághegyi I. és II. számú bronzleletek ismertetése, 1941;
A sághegyi őskori telep bronzművessége, 1943;
A Sághegykörnyéki hallstatt kori tumulus sírokról, 1951;
Hallstatt kori tumulusok a Ság-hegy távolabbi környékéről, 1955;
A magyarországi korai vaskor történetének kérdései (In: Antik Tanulmányok), 1956;
Die Gesetzmässigkeiten der Korngrössenverteilung maschinell zerkleinerter Materialhaufen (In: Acta Technika Academia Scientarum Hungaricae, Tom. XVII. Fasciuli 3-4.), 1957;
Magyar népi „buchero” kerámia (In: Építőanyag), 1958.
