Detre László, Deutsch
* Nagysurány, 1874. október 29. – † Washington, 1939. május 7. / mikrobiológus,
az antigén-elmélet megalkotója
Eredetileg Deutschnak hívták és több dolgozatát még ezen a néven jegyezte, később felvette a Detre vezetéknevet. 1895-ben avatták orvosdoktorrá a budapesti tudományegyetemen. Kezdetben Pertik Ottó (1852–1913) kórbonctanprofeszszor asszisztense volt az egyetemen, majd állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra ment Bécsbe, Párizsba a Pasteur Intézetbe, ahol egy ideig Mecsnyikov laboratóriumában dolgozott. 1901-ben visszatérve Budapestre az újonnan megnyílt Jenner– Pasteur Laboratórium vezetője lett, amelyet 1918-ig irányított. 1903-ban a tudományegyetem orvosi karán magántanári címet szerzett a bakteriológia tárgyköréből. 1906-tól a Charité Poliklinika tuberkulózis osztályát is vezette. Az Osztrák- Magyar Monarchia összeomlása után megszűnt a külföldi érdekeltségű Jenner–Pasteur Laboratórium, ezért Detre László munkatársaival: Bory Gusztávval, Rohonyi Miklóssal és Vigadi Virgillel megalapította a Hungária Szérumművek elnevezésű önálló oltóanyag-termelő intézetet. 1921-ben elindította az Állategészségügy című folyóiratot. Amikor 1933-ban rendeletileg felszámolták a Szérumműveket és önkényesen beolvasztották a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-be, amerikai származású feleségének rokonsága segítségével az USA-ba emigrált, ahol előbb a Georgetowni Egyetem orvosi karának professzora, majd a washingtoni National Institute of Health osztályvezetője volt. Tudományos eredményei nemzetközi jelentőségűek. A párizsi Pasteur Intézetben a tífusz elleni immunitást tanulmányozva 1899-ben fogalmazta meg a specifikus ellenanyagok – az ún. antigének keletkezésének elméletét (az antigén kifejezés is tőle ered). 1901-ben elsőként alkalmazott a vérnyomok humán- vagy állati eredetének elkülönítésére az igazságügyi orvostanban immunológiai (szerológiai) eljárást. Ugyancsak ebben az időben fogalmazta meg a „leukotoxin elméletét” és írta le a mostanában „immunszupressziónak”115 nevezett jelenséget. 1926-ban felfedezte és leírta a szerodiagnosztikában nagy jelentőségű „zóna jelenséget”. Kidolgozott egy érzékeny eljárást az ember gümőkóros fertőzöttségének eredetével kapcsolatban (humán vagy szarvasmarha eredetű-e). Vizsgálta a radioaktív sugárzás lépfenespóra-ölő hatását, úttörő szerepe volt a magyarországi állatgyógyászati tömeges oltóanyag-termelés megszervezésében. Az elsők között termelt nagy állatokból (lovakból, szamarakból) lépfene (anthrax) elleni védősavót. Ezt a szérumot – amelynek értékmérésére új, eredeti és azóta is használatos módszert dolgozott ki – elsőként alkalmazta a humángyógyításban. 1913-ban elsőként sikerült védősavót előállítania lóból a gázgangréna (üszkösödés) ellen. Szakmai munkája
mellett a tudományos ismeretterjesztés terén is jeleskedett. Ő fordította magyar nyelvre Paul de Kruif Bacilusvadászok című nagysikerű könyvét (1931-ben). Ő írta az 1900-ban megjelent Orvosi vademecum első kötetének Bakteriológia című fejezetét.
Főbb művei:
Impfstoffe und Sera (C. Feistmantellel közösen), 1903;
Immunitástan (In: A budapesti Jenner–Pasteur Intézet Értesítője), 1906.
