Szepesházy Kálmán
* Felsőbalog, 1919 – † Budapest, 2008. március 3. / geológus.
Erdész családból származott. Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, a gimnáziumot Rimaszombatban végezte és itt határozta el, hogy a továbbiakban földrajzot és természetrajzot fog tanulni. Érdekelték a növények, kaktuszokat gyűjtött, de a lepkéket és a hernyókat is tanulmányozta. Az érettségit követően 1937-től a prágai cseh nyelvű Károly Egyetem természetrajz–földrajz szakos tanári szakának hallgatója lett, ahol elsősorban a kiváló cseh geológus, Radim Kettner (1891–1967) volt rá nagy hatással. 1938 őszétől azonban már nem Prágában, hanem Budapesten folytatta az egyetemet. Tanárai közül – mint idős korában írt visszaemlékezésében olvasható – Cholnoky Jenő (1870–1950) földrajzprofesszort kedvelte legjobban. Ugyanakkor a geológia oktatását kritikusan értékelte és később is gyakran került ellentétbe a hatalom által kegyelt akadémikusokkal (pl. Vadász Elemérrel), akik helytelenül magyarázták Magyarország mélyföldtani szerkezetét. Az a vágya, hogy térképező geológus legyen nem valósult meg. Az egyetem elvégzését követően a Magyarországhoz visszakerült területeken: Kárpátalján, Erdélyben és a Gömör megyei Ajnácskőn doktori disszertációjához gyűjtötte a kőzetmintákat. 1942-ben tanári, 1943-ban doktori oklevelet szerzett.
Ezt követően azonnal bevonultatták és a kézdivásárhelyi hegyi határvadász-zászlóalj karpaszományos tizedese lett. A román kiugrást követően 1944 augusztusának utolsó napjaiban szovjet hadifogságba került és a Fehér-tenger mellett elterülő Arhangelszkben töltött négy évet. 1948. július 23-án Máramarossziget érintésével érkezett meg Debrecenbe, majd onnan Budapestre ment, ahol átmenetileg a Földtani Intézet munkatársaként dolgozott, de nem véglegesítették, hanem 1949-ben az államosított MAORT kutatógeológusa lett és bekapcsolódott a magyarországi szénhidrogén-kutatásba. Itt egy új szakterületet is el kellett sajátítania, amelynek az ismeretei elsősorban mérnöki-műszaki jellegűek voltak. Ekkor kezdett el foglalkozni a mélyebb rétegek kőzeteinek a vizsgálatával és igyekezett összegyűjteni a fúrások során nyert magmintákat. Ezek rendszeres vizsgálatára azonban nem nyílt lehetősége. 1964-ben a Földtani Intézet munkatársa lett és bekapcsolódott az Alföld geológiai térképezésébe. Mélyföldtani kutatásai azonban nem kaptak kellő támogatást, emellett az általa felgyűjtött magmintákat sem volt módja rendszerezni.
Négy nagyobb összefoglaló munka megírását tervezte, ezek közül azonban csak eggyel készült el. Ebben az Alföld felsőkréta–paleogén korú képződményeit vette számba. A további három összefoglalás anyagából részleteket közölt az Általános Földtani Szemle egyes füzeteiben. Meggyőződése volt, hogy a Kárpát-medence középső részének aljzata nem holmi köztestömeg, valamilyen ősi merev masszívum, hanem az alpi hegységképző ciklus mozgási övezetének a képződménye, amelyet magmás és üledékes kőzetek alkotnak,
de ezeket a felsőkrétában erős tektonikai folyamatok bolygattak meg. Legjelentősebb felfedezése a gázkitöréseket elindító öblítő-iszap elgázosodás okának a feltárása volt. Ebben elsősorban az ozmózis és a túlhevült gőzök viselkedése játszik meghatározó szerepet. 1980-ban nyugdíjba vonult. A rendszerváltást követően a Rákóczi Szövetségben vállalt munkát és anyagilag is támogatta a tehetséges felvidéki magyar fiatalokat. Szülőfalujába gyakran visszatért és végakaratának megfelelően ott helyezték örök nyugalomra.
