Stegena Lajos
* Keszegfalva, 1921. november 10. – † Budapest, 1997. február 16. /geofizikus, térképész, egyetemi tanár
Szülei pedagógusok voltak. Az újpesti Könyves Kálmán Reálgimnáziumban érettségizett 1938-ban. 1942-ben a budapesti Magyar Királyi József Nádor Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát. 1941-től 1946-ig a Magyar Állami Földtani Intézetben kutatóként talajtannal foglalkozott. 1946 és 1952 között az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben volt kutató, majd 1953-tól tudományos osztályvezetőként szeizmikus, geotermikus és geokémiai kutatásokat irányított. 1953-tól az ELTE Geofizikai Tanszékén egyetemi tanár: 1966–1987 között a Térképészeti Tanszék vezetője volt. Mintegy 30 egyetemre hívták meg előadások tartására, egy-egy szemeszterre. Vendégprofesszora volt a freibergi, a clausthali, a kieli és a nápolyi egyetemnek. Világszerte újdonságnak számított a mélyreflexiós szeizmikus szelvényezés technikai feltételeinek megteremtése és kísérleti megvalósítása. Elsőként mutatta ki, hogy a Pannon-medencének a kérge nem vastag, hanem vékony, s ezzel az uralkodó geotektonikai koncepció (köztes-tömeg elmélet) feladását alapozta meg. Kiemelkedő sikereket ért el a geotermikában. Ő volt a lemeztektonika első hazai ismertetője. 1967-ben egy nemzetközi tanácskozáson hallott először erről az új elképzelésről és ettől kezdve minden igyekezetével arra törekedett, hogy Magyarországon is sikerre vigye. Ez nem volt egyszerű, mert sokan kételkedve fogadták a lemeztektonikát. Ő azonban felismerte az elmélet korszakos jelentőségét és alkalmazta a Pannon-medencére. Egy további szakterülete a térképészet, ezen belül is elsősorban a térképtörténet volt. Több mint 150 tudományos cikket és 23 könyvet írt.
Főbb művei:
Az automatizálás a kartográfiában (Klinghammer Istvánnal, Füsi Lajossal), 1972;
Korok és térképek, 1984;
Térképtörténet, 1987;
Vetülettan, 1988;
Magyarország térképei a mohácsi vész előtt, 1991.
