Balogh Albin Lajos

* Kassa, 1887. május 17. – † Budapest, 1958. március 17. pedagógus, történetíró,
régész

1903-ban a bencés rendbe lépett. 1910-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett a budapesti tudományegyetemen és ugyanebben az évben szentelték pappá. 1910–1911-ben gimnáziumi tanár Győrben, 1911–1915-ben főiskolai tanár Pannonhalmán, 1915–1930 között gimnáziumi tanár és könyvtáros Esztergomban. 1928–1929-ben Rómában volt tanulmányúton, 1930-tól Pápán, 1933-tól 1942-ig Esztergomban házfőnök és a rendi gimnázium igazgatója; ugyanitt az Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Társulat Múzeumának igazgatója. 1942-től a Katolikus Középiskolai Főhatóság főigazgatója, 1948-tól nyugalmazott lelkész a budapesti Római fürdői plébánián. Munkássága főként a magyar történelem, a helytörténet és az ókeresztény régészet körébe vág. Számos cikket, tanulmányt, tankönyvet és tudományos művet írt.

Főbb művei:
A magyar pénz története az Árpádok idején, 1912;
Pannonhalma a múltban és napjainkban, 1913;
Művelődés Magyarország földjén a magyar honfoglalás előtt, 1925;
Ország és nyelv (Határok és nemzetiségek) a magyar történelemben, 1928;
Szent Imre herceg, 1930;
Pannónia őskereszténysége, 1932;
Mindennapi élet Szent István korában, 1938;
Szemelvények a magyar történelem kútfőiből, 1944;
Szent István király a honalapító, 1946.