Szlovákiai Magyar Népzenei Adatbázis

Elmentem én az erdőbe fát hasogatni,
Utánam jött édesanyám pofon veregetni.
Dí, dá, dú, te vagy az a nagyszájú.

Úgy, hogy annak, mikor rámutattak, anak ki kellett állnyi. De olyan helyes kiszámolók vótak. 

Egy, kettő, három, négy,
te kisfiú hová mész?
Nem megyek én messzire,
csak a falu végére.
Ott áll egy katona,
s megkérdezem hány óra?
Fél tizenkettő.

– Éskiállt a játékból?
– Akire rájutott, hogy fél tizenkettő, annak ki kellett állnyi, s akkor újból kezdődött a kiolvasás. És van ám mennyi! De hát én most erre nem is gondoltam, hogy gondolkozzak is rajta.

Kétfelé osztódott a banda. Öt-hat gyerek ide, másik öt-hat a túlsó végire, mert olyan árokparton szoktunk állni és kiabáltuk, hogy:
– Gyertek haza libuskáim!
– Nem merünk!
– Miért?
– Félünk!
– Mitől?
– Farkastól!
– Hol a farkas?
– Híd alatt!
– Mit csinál?
– Mosdik!
– Mibe törülközik?
– Fényesek farkába!
– Gyertek haza libuskáim!
Akkor a libák futottak és akik vótak a farkasok a híd alatt, azok igyekeztek elfogni a libákat.  Akit elfogtak azt vitték a farkasok a gödörbe le. Addig játszották, míg a libák el nem fogytak.

Sorba álltak egy csapat. Kézen fogva sort alkottak. Szembe velük
hat-hét méterre a másik csapat.
Egyik fele mondta:
– Adjatok egy hordó bort!
A másik fele mondta:
– Hordó borunk most virágzik, piros almánk most bimbózik.
– Adjatok egy szép lánt, kinek neve Zsófi.
Akkor a megnevezett odafutott és megpróbálta elszakítani a láncot.
Ha nem tudta elszakítani, akkor ott maradt.  Ha elszakította a láncot
vitt magával egyet.