Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Gömörpéterfali öreg templom

Gömörpéterfali öreg templom

A Szentháromság tiszteletére szentelt római katolikus templomának, az „öreg templomnak”, az építési ideje a XIII. század második negyedére tehető, 1332-ben a pápai tizedjegyzék már említi.

A templom építéséről az előkerült krónika így emlékezik:
„A szájhagyomány szerint ennek a 800 éves templomnak az építése körülményes volt. A nehézség abból adódott, hogy a Sárosiak nem egyeztek bele, hogy a Petri község végén legyen a templom, hanem ott a temetőn belül, ahol fel is építették. Elkezdték az alapot lerakni és amit nappal a kőművesek leraktak, azt éjjel ismeretlen tettesek leszállították a temető mellé. Ezt kihasználták a Sárosiak, azt híresztelték, hogy az angyalok hordták le az anyagot, mert az Úr is azt akarja, hogy a templom a temetőnél legyen!”

A XIII. században már parókiális hely lett Sáros, amelynek lakói idővel Péterfalára költöztek. Az új község lakói azonban továbbra is magukénak tartották a Szentháromság tiszteletére felszentelt régi templomot és látogatták. A XVI. Századtól a törökök, a császáriak, felkelők és járványok pusztították a vidéket, ám az istenfélő hívek minden megpróbáltatás ellenére megtartották a templomot. Tatarozták, javítgatták, sőt 1811-ben felújították, 1909-ben pedig a belső terét renoválták.
A 20. század negyvenes éveiig állt Péterfala hátárában a XIII. század második negyedében épült Szentháromság tiszteletére felszentel román kori templom. Sajnos az új templom felépülte (1929-30) után úgy az egyház, mint a helyi hívek elutasították a régi templomról való gondoskodást. 1940-ben lebontásra került először a templomhajó, majd 1949-ben a szentély is. Később a templom helyére a hívek ravatalozót építettek.
A templom valószínűleg a később teljesen elpusztult Sáros településhez tartozott és a felvidéki tégla építmények egyik legszebb, legdíszesebben kivitelezett képviselője volt. Egyhajós szerkezet, négyzetes alaprajzú kórussal, az ezt lezáró félköríves szentéllyel és a nyugati oldalon egyszerű bejárattal, felette egy kör alakú ablakkal és a tető fölé nyúló kis fa toronnyal. Az építőanyaga 5x15x29 cm égetett tégla volt, a falak pedig kezdetektől fogva 5 mm vastag mészhabarcs vakolattal voltak bevonva, ami befedte a homlokzat díszítéseit is. A templomhajónak lapos, fából készült mennyezete volt, míg a szentély boltíves, kagyló szerű mélyedésben végződött. Az épület 16 m hosszú és 9 méter széles volt, elrendezésre hasonló a közeli Almágy máig megmaradt templomához.
Különösen a templom szentélye volt különlegesen díszített. Az apszis homlokzatát 12 (egyes adatok szerint 13) vak árkád íve tagolta, melyekben a keleti oldalon 3 réselt ablak volt található. Hasonló díszítő elemek láthatóak a mostanáig fennmaradt Süvete-i rotundán. A kórus és a hajó falát kiemelkedő pilaszterek (faloszlopok) tagolták, valamint fogmintás díszítés a kórus felső részén. A templom nyugati oldalán volt az egyszerűen kialakított bejárat.
A következő évszázadokban csak kisebb átalakításokra került sor, a késő gótika korában (XVI. század) lett hozzá toldva az északi oldalon található sekrestye és ekkor nyitottak egy, a sekrestyébe nyíló ajtót is. Az utolsó átalakításra 1885-ben került sor, amikor a templom megromlott statikája végett támasztópillérekkel kellett megerősíteni a nyugati falat.
A múlt évszázad 20-as éveiben a templom állapota már erősen leromlott, a tető több helyen beázott és a falakban repedések jelentek meg. Továbbá a befogadóképessége sem tudta már kielégíteni a helyi plébánia igényeit. Ezen okokból döntöttek a hívek egy új templom felépítése mellett és a román kori régi templomról a továbbiakban már nem kívántak gondoskodni.
A szlovák Állami Műemlékvédelmi Hivatal kompromissziós megoldásként még javaslatot tett legalább a szentély megőrzésére, ami megmaradhatott volna, mint kápolna, míg a templomhajó falai a tető elbontása után szabad előtérként szolgáltak volna, de a rozsnyói Püspöki Hivatal a templom minden további kezelésétől elzárkózott.
1940-ben lebontódott a templomhajó és az így nyert építőanyagot a Plébánia Hivatal gazdasági épületeinek építésére használták fel (mely épületek azóta már szintén elbontásra kerültek). Az 1949-es évben elbontásra került a szentély rész is és anyagát az autóbuszgarázs építéséhez használták fel.
Még a 70-es években láthatóak voltak a falak helyei, később a templom helyére a hívek ravatalozót építettek és a régi román kori templomra már csak a ravatalozó falán 2000. augusztus 20-án elhelyezett tábla emlékeztet, amelyen a következő felirat olvasható: „Ezen a helyen állt a Szentháromságnak szentelt római katolikus plébániatemplom, mely a XIII. századtól 1930-ig szolgálta Sáros, majd Péterfala népét. Megemlékezésül a kereszténység 2000., Szent István megkoronázásának 1000. jubileumi évében.”
A régi templom helye és a körülötte lévő terület kulturális műemlék, mint elpusztult román kori templom, temetővel, régészeti lelőhely. 1963-ban nyilvánították műemlékké.

IV. Béla menekülése
A krónikások megírták, hogy Batu kán tatárjai hogyan verték szét Muhi pusztánál IV. Béla seregét, és hogyan menekült meg a magyar király a nagy veszedelemből. IV. Bélát a hozzá hű emberei kimenekítették, de számolva az üldözőkkel, nem a legrövidebb úton kísérték Budára, hanem az északi erdőségek felé vették az irányt.
A király hű embereivel lassan haladt előre a nehéz terepen. Ismeretlen tájon, a hűvös áprilisi éjszakákon csak a holdvilág világított a vesztes csatából menekülőknek.
Az idősebb péterfaliak még emlékeznek annak az „öreg” templomnak a romjaira, amelyben a szájhagyomány szerint rövid ideig elidőzött a tatártól űzött királyunk is. Történt ugyanis, hogy amikor a fáradt király és kis serege elhagyta a domaházai hegyeket, a fákkal benőtt ereszkedőn buzgó imádkozást hallottak. A magyar fohász a völgyből jött, IV. Béla intett embereinek, arra felé vegyék az irányt. A hang után haladva, a völgyben apró falucskát pillantottak meg, amelynek szélén templom állt. Abban gyűlt össze és fohászkodott a falu apraja-nagyja a veszedelem idején.
A templom előtt királyunk leszállt a lováról, és leghűségesebb katonáival belépett a templomba. IV. Béla az oltár elé sietett, ott letérdelt, népéért imádkozott, együtt kérte Isten segítségét a helybeliekkel.

AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA
Szakterületkulturális örökség
TelepülésGömörpéterfala, Péterfala [Petrovce]
Értékszint2. tájegységi értéktár
A JAVASLATTEVŐ ADATAI
JavaslattevőBarkó Tájegységi Értéktár Bizottság
TelepülésGömörpéterfala
A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI
Indoklás

Gömörpéterfalán egykor volt egy Árpád-kori templom, amelynek ma már csak az emléke őrződött meg, erről fényképek, legendák is tanúskodnak!

Forrás, adományozó

Péterfali krónika, Köböl Gyula,
Farkas Ottó: Vándorúton

Web-
MELLÉKLETEK
Rövid URL
ID94285
Módosítás dátuma2018. április 1.

Hibát talált?

Üzenőfal