69 évvel ezelőtt, azaz 1945 január 18-án, nagy megaláztatás érte Nagybalog népét. A felszabadítónak vélt szovjet hadsereg katonái összeterelték a falu fiatalságát, 16-tól 45 éves korig és fegyveres kíséret mellett útnak indították őket Miskolc felé. Néhány napos romeltakaritásra indultak, ami végül több évig tartott.
A 136 nagybalogi fiatal: lányok, fiúk, áldott állapotban lévő nők, kisgyermekes édesanyák, édesapák, néhány nap múlva marhavagonokban utaztak a Donyec- medence felé. Megérkezésük után az ottani bányákban dolgoztak három, négy, sőt öt évig. A körülményeket nagyon nehezen viselték, a 30-40 fokos hideg , az állandó éhezés, a nehéz bányamunka és az őrök kegyetlenkedései, testileg és szellemileg megtörték őket. Az elhurcolás, a kényszermunka, amit málenkij robotnak is csúfolnak, a 20. század egyik legszégyenletesebb tette, amit vétleneknek csak azért kellett elviselniük, mert magyarok voltak.
Rájuk emlékeztek Nagybalogon január 19-én a tiszteletükre emelt emlékműnél. A szép számú emlékező gyülekezet könnyeivel küszködött, amikor felhangzott a”Várj reám” c. dal a Szivárvány énekkar előadásában. Tekintetük nem lett vidámabb Stubendekné Pecsők Márta ünnepi beszéde alatt sem, aki e kegyetlen sors elemzésekor édesapja szavait is idézte. A „Hálát adok” c. ének elhangzása után az emlékmű talapzatán elhelyezték az emlékezés virágait: a református gyülekezet, a képviselő- testület, a Híd párt és a Csemadok alapszervezete nevében. Magánszemélyként koszorúzott Marko Gyula és Ibos Zoltán mérnök. Csáky Pál virágait pedig Stubendek Márta, Rimaszécs polgármestere helyezte el.
A megemlékezés kiállítással és élménybeszámoló formájú előadással folytatódott a helyi iskola éttermében, amit Pál Csaba mérnök, a helyi Csemadok elnöke nyitott meg. A kiállítást és az előadást Lehotai Aladár biztosította. A kiállítás képein az elhurcoltak arcképeivel, az egykori láger környezetével, a munkaeszközökkel, a bányákból származó kőzetekkel, a bányabejáratokkal ismerkedhettünk meg. Lehotai úr a kőzeteket a bányavidék helyszínén gyűjtötte, ott készítette a fényképeket is. Ezt a vidéket saját költségén, személyesen látogatta meg. Az elhurcoltak dokumentációit pedig az orosz és ukrán archívumokból, ukrán ismerőseinek segítségével gyűjtötte össze. Előadása nagyon tartalmas, alapos volt, amit vetítéssel tett érdekesebbé. A 136 elhurcolt közül már csak öt nő él, közülük Özv. Geskoné Simon Ilonka néni vett részt az előadáson és saját élményeivel színesítette azt.
Az emlékezők között ott volt a 101 éves Tamás Ilonka néni, Balogvölgy tanító nénije is, aki az elhurcoltak többségét tanította.

-pg