Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Vaszily Pálné, szül. Tárczy Mária

Vaszily Pálné, szül. Tárczy Mária (Csemadok Életműdíj) - 2013

Magyar Kultúra Napja, Galánta
2013. január 20.
(Kopasz József)

„Egy tanítónak, egy pedagógusnak gyertyának kell lennie, melynek addig kell világítania, míg csonkja el nem ég“ – ez a hitvallása Vaszily Pálné, született Tárczy Mária pedagógusnak. Joggal vallotta ezt, hiszen egész pályafutásával igazolta hitelüket.
1921. március 24-én született Kistárkányban. Négy éves korától zárdában nevelkedett Sátoraljaújhelyen, majd Szegeden – szintén zárdában – végezte el a tanítóképző főiskolát. Szülei Petrik Mária és Tárczy László kistárkányi születésűek és a rokonságban is több pedagógus volt, akik hatására a főiskola elvégzése után 1940-ben Kistárkányba került tanítani rövid ideig, majd Nagytárkányban folytatta pedagógiai munkáját. Reményekkel táplálva indult el e nehéz, de örömteli hivatás útján. Az iskola Felekezeti és Községi Népiskola nevet használta. Nagyon nehéz volt a háborús évek alatt tanítani 1940 – 1946 között.
1946-tól megváltozott a magyar iskolák helyzete, mivel megszűntek a magyar anyanyelvű tanítások. Őt, mint magyar pedagógust elengedték, nem taníthatott. 1949 júniusában alapító tagja a helyi CSEMADOK szervezetnek. 1950-ben új történelmi korszak indult, megkezdődtek ismét a magyar nyelvű oktatások. így folytathatta pedagógiai munkáját. A tanításon kívül aktívan tevékenykedett a közéletben. Népművelődési előadásokat tartott, énekkart, színjátszó csoportokat vezetett.
Felső fokozaton kezdett tanítani, majd hosszú évek során egészen nyugdíjba vonulásáig az első osztályosokat tanította szívvel-lélekkel. Mindig várta a szeptembert, az új arcokat. Neki minden szeptember egy új feladat volt, és minden június vége szívfájdalom. A zongorázni vágyó diákokat szeretettel és odaadással tanította és készítette elő a zeneiskolában történő vizsgára. Megalapítója és vezetője volt a tanító énekkarnak, iskolai színjátszó csoportnak. A helyi női és férfi énekkar megalakulása is az ő nevéhez fűződik. Számos CSEMADOK rendezvényen vettek részt. A szervezetben végzett munkájáért 1983-ban a CSEMADOK elnökétől kitüntetésben részesült. Vallotta, Sütő András szavaival élve: „amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik”. Cikkeket írt a helyi „Visszhang” Nagytárkány község lapjába. 2006-ban megkapta a polgármester úrtól a PRO BONO PUBLICO – község javára végzett sokéves tevékenység elismerését, kitüntetését.
A fárasztó és megterhelő munka mellett példamutatóan ápolta a családi tűzhely melegét. Férje Vaszily Pál, a község anyakönyvvezetője, majd polgármestere. Két gyereket nevelt, Pál hivatalnok, és Mária orvos.
A katedrán eltöltött 35 év öröme, keserve a hit, a lelkesedés, az emberek, a kollégái iránti szeretet és tisztelet nélkül nem valósulhatott volna meg. A stafétabotot átadta unokájának Vaszily Róbertnek, aki szintén vállalta ezt a nemes életcélt és feladatot – a pedagógiai munkát.
Életét és munkáját környezete minősíti, mégpedig nagyon könnyen, mert munkája és annak eredménye ma is és még nagyon sok évig megmarad a felnövekedett tanulók életében,, az ő segítségével lerakott szellemi és fizikai alapokban. O a mindenki „Mária nénije”.
Szeretet, tisztelet, megbecsülés övezi körül és joggal vallja, hogy csak szeretettel végezheti jól az ember a munkáját.

KategóriaCsemadok Életműdíj
TelepülésNagytárkány [Veľké Trakany]
Év2013
Rövid URL
ID39920
Módosítás dátuma2020. június 12.

Hibát talált?

Üzenőfal