Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Sidó Zoltán

Sidó Zoltán (Csemadok Életműdíj) - 2010

A Csemadok egykori országos elnöke.

Csicsay Alajos laudációja

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem tudom, ki mondhatta ki először e sokat emlegetett bölcsességet: „Minden ember annyit ér, amennyit a közösség érdekében végzett munkája.” Ám arról, hogy e munkát milyen mérőeszközzel mérik, netán még mértékegység is szolgálna rá, mélyen hallgat a fáma. Mi hát a cselekvésre ösztönző indíték? Amikor gondolkodtam rajta, egy másfél évtizede lejátszódott epizód jutott eszembe. Egy tavaszi délelőtt, Párkány főutcáján ballagva, szembe jött velem a sokak által tisztelt, általam pedig nagyra becsült egykori kollégám, Varga Béla. Alig elegyedtünk egymással szóba, mellettünk termett egyik kolléganőm. Valamit kérdezett tőlem, de Bélát mintha észre se vette volna. Akaratlanul csúszott ki a számon: Varga Bélát bizonyára ismered? Mire ő: Sajnos nem. Tanfelügyelő volt – magyaráztam – a köbölkúti iskola igazgatója, és nem régen még a Csemadok főtitkára. Sajnos eddig még nem találkoztunk, mondta a tanítónő, és továbbment. Látva zavaromat Béla, elsőnek ő szólalt meg: Ne csinálj belőle problémát, lassan tíz éve már, hogy nyugdíjas vagyok, ő pedig fiatal még. Viszont számíts rá, hogy titeket is hamar el fognak felejteni. Tíz évet sem kellett várnom rá, hogy e jóslata beteljesüljön. Még aktív voltam. A lapok rendszeresen közölték írásaimat, könyveim jelentek meg, ott voltam szinte minden számottevő kulturális és pedagógiai rendezvényen, nemcsak hallgatóként. Egyik alkalommal kedves barátom és kollégám, Balajti Lajos így szólt a mellette álló hölgyhöz: „Csicsay Alajost nyilván ismered?” Mire ő: „Kellene?” Ekkor érkezett el Lajoshoz az elpirulás sora. Mert mi, a kulturális élet szerepvállalói igencsak gyakran szoktunk pironkodni kollégáink begubózottsága miatt.
Kedves Barátaim! Gondolhatják, nem ide illő, amit elmondtam. Én viszont hiszem, hogy igen. Mindjárt az elején szeretném megköszönni a Csemadok Országos Tanácsának és a Galántai Területi Választmánynak, hogy a mai sanyarú időben is találtak rá módot és anyagi fedezetet, hogy a Magyar Kultúra Napját méltóképpen megünnepelhessük, amely ünnepet a Csemadok Életmű Díjak átadása teszi teljesebbé. Számomra megtiszteltetés, hogy itt lehetek a régi barátok, ismerősök és a fiatal Csemadok tagok között, de különösképpen az, hogy az egyik kitüntetett személynek és munkásságának a méltatására engem kértek fel. És ez a személy Sidó Zoltán.
Kedves Zoltán!
Mélyen lesújt, hogy nem lehetsz itt közöttünk, de tudom, hogy lélekben velünk vagy, nemcsak most e percekben, hanem mindenkor, miképpen mi is veled vagyunk. Ugyanakkor restellem is magam, hogy amióta a sors méltánytalanul bánt veled, nem kerestelek fel. Addig tervezgettem, hogy meglátogatlak, amíg engem is utolért az öregedéssel járó nyavalyák áradata. Hajszálon múlott, hogy meg nem előztelek az örök végtelenbe vezető úton. Amióta a klinikai halálból visszarángattak az élők közé, ez az első hosszabb utam, amit az óta megtettem. Köszönteni jöttelek Téged. Nem mintha ezt más nem tehette volna meg, de úgy vélem, kevés azoknak a száma, akik oly régen és olyan közelről ismernek, mint én, aki egy célért és egy úton haladt veled évtizedeken át. Azt viszont nevedben is ki kell mondanom, mi soha semmilyen pozíció megszerzésére nem törekedtünk. Ha mások úgy gondolták, szakmai felkészültségünk folytán alkalmasak vagyunk egy-egy közszerep betöltésére, csak alapos mérlegelés után mondtuk ki az igent. Te mindig egy fejhosszal, olykor még többel is, előttem haladtál. Volt, ahová nem követhettelek, például a Csehszlovák Parlamentbe. Abba nem politikai elkötelezettséged, ha úgy tetszik, érdemeid folytán kerültél be, hanem mint a Csemadok országos elnöke, hivatalból. És ott Te, egy szál magad voltál kénytelen képviselni a szlovákiai magyarság jogos érdekeit. Azon kevesek közé tartoztam, akiket be mertél avatni az akkori politika kulisszatitkaiba. Ennek következtében lettem az is, aki, ha szükségét látta, kötelességének tartotta szemedbe mondani emberi gyengeségeidet. Soha nem haragudtál meg érte, mint ahogy én se azért, ha más véleményen voltál, mint én. Ez ritkán fordult elő. Annál gyakrabban, hogy azonos nézeteink voltak.
Hadd idézzek most néhány gondolatot az Embernevelők kötetemben levő veled készített interjúból: „Semmilyen szerzési vággyal sem áldattam meg. Így aztán maradt továbbra is a Csemadok (alapszervezeti, területi és országos szinten), a Magyarok Világszövetségének választmányi tagsága, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének elnökségi tagsága, a hazai és a magyarországi oktatási tanácsbeli tagság. Ahogy a puszta felsorolásból is kitűnik, egyik tisztség a másikkal összefügg. Csak azt ne higgye valaki, hogy Szlovákiában karriert jelent magyar közügyet szolgálni!” Tegyem hozzá, e beszélgetésünk rögzítése 1994-ben történt. Nem valószínű, hogy az idézet utolsó mondata ma is megállná helyét.
Tudtam, hogy ma képeket fognak vetíteni az életutadról és munkásságodról, de azt nem, hogy belőle mit. Megkérdezhettem volna, de nem tettem. Azért nem, mert ki akartam emelni közülük azokat, melyeknek sorsfordító jellege volt a szlovákiai magyarok megmaradásáért vívott küzdelemben. A kilencvenes évek nagygyűléseire, utcai tüntetéseire sokan emlékeznek még, viszont jóval kevesebben 1984 márciusára, amikor elérted, hogy a Csemadok KB-nak mintegy negyven tagjával szóba álljanak az SZLKP legfelsőbb vezetésének korifeusai és a szlovák kormány egyes miniszterei a célból, hogy rájuk, azaz ránk kényszerítsék a magyar iskolák elszlovákosításának régóta dédelgetett tervét. Lehetőséget csikartál ki tőlük arra, hogy nyíltan a szemükbe mondhassuk: Nem. És ők meghátráltak. Te voltál, akinek a vezetésével elértük, hogy a Csemadok tagságának száma meghaladja a nyolcvanezret. Szívügyednek tartottad a magyar fiatalok nemzeti tudatra nevelésének különböző formáit. Munkatársaiddal megszerveztétek az első magyar ifjúsági találkozókat Őrsújfalun. Nagyszabásúvá tettétek a különböző kulturális rendezvényeket: a Csengő énekszót, a Dunamenti Tavaszt, a Jókai Napokat, a zselízi és gombaszögi fesztiválokat. S végül együtt éltük meg a Csemadokban lezajló ún. rendszerváltozást is. Ekkor történt meg az, amire az előbb már utaltam. Négyszemközt legorombítottalak, mert olyan bűnöket akartál magadra vállalni, amilyeneket soha nem követtél el, de akadtak, akik szerettek volna velük megbélyegezni Téged. Itt voltam, ebben a teremben akkor is, amikor kínpadra vontak, többségben olyan egyének, akik azelőtt a Csemadokért egy szalmaszálat sem mozdítottak meg. Te kiálltad a próbát. Gondolom, utána sokan súgták lopva a füledbe, hogy az ő egyetlen szavazatuk mentett meg a tisztségedben. Én nem mentem oda hozzád, mert a haszontalan fontoskodások, az ostoba mellébeszélések és a gonoszkodástól sem mentes hangulat miatt sírni lett volna kedvem. Aztán önként adtad át másnak (másoknak) a szerepedet, illetve szerepeidet és mentél Komáromba „egyetemet” alapítani. Majd amellett, hogy szervezted félig illegálisan a magyar pedagógusképzést, hagytad rábeszélni magad, hogy leszel a pedagógusszövetség országos elnöke, mert ugye oda is olyan ember kellett, aki a szakmai rátermettsége mellett valamit konyít a politikához is. A politikához, amit sokan összetévesztenek az intrikával.
Most bocsánatot is kérek Tőled, mert amikor korodra és egészségi állapotodra hivatkozva lemondtál a Csemadok Érsekújvári Területi Választmány elnöki posztjáról, és én voltam kénytelen a helyedbe lépni, kissé ironikusan mondtam a járási konferencia küldötteinek: Furcsa ifjítás lesz ez, hiszen én tőled egy évvel idősebb vagyok. Nem sejtettem, hogy szervezetedet annyira megviselték a túlterhelések, hogy rövidesen bele fogsz rokkanni.
Ez lenne hát a közösség érdekében végzett munkának a mércéje? Nem Zoltán! A két évvel ezelőtt a Helytállásért neked ítélt díj és ez a mai is, mást bizonyítanak. Főképpen azt, hogy most már senki ne kérdezhesse meg, ki az a Sidó Zoltán?

Galánta, 2010. január 24.

KategóriaCsemadok Életműdíj
TelepülésÉrsekújvár, Újvár [Nové Zámky]
Év2010
Rövid URL
ID39404
Módosítás dátuma2020. június 12.

Hibát talált?

Üzenőfal